Megszólalt a harmadik püspök Balog Zoltán ügyében

DVAST20230413023
2024.02.16. 08:20
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke nyilatkozatot adott ki, melyben kijelentette, bárhogy is dönt Balog Zoltán a pedofilbotránnyal kapcsolatban ellene felhozott vádakra reagálva, támogatni fogja azt.

Ahogy arról beszámoltunk, Balog Zoltán püspök kedden titkos szavazás útján bizalmat kapott a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testületének 86 százalékától, így nem mondott le tisztségéről, és maradt pozíciójában.

Ezt követően több püspök is azt kérte Balog Zoltántól, hogy fontolja meg lemondását a zsinati elnöki tisztéről a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt. Így tett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke is.

A református egyház Zsinati Hivatala csütörtökön közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy Pásztor Dániel püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem foglalt állást Balog Zoltán maradása vagy távozása mellett.

Steinbach József azonban kiállt a korábbi miniszter mellett, mondván „ha Balog Zoltán jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is”.

A Dunántúli Református Egyházkerület dunántúli püspöke most nyilatkozatot adott ki, Pásztor Dániel püspökhöz hasonlóan tudomásul veszi és támogatja a Zsinat lelkészi elnökének – azaz Balog Zoltán – döntését, „legyen az bármi”.

„Mivel az ott elhangzottak éppen a zárt körű megbeszélés miatt nem nyilvánosak, ezért egyikünknek sincs felhatalmazása arra, hogy a hozzászólásokról tájékoztatást adjunk” – tette hozzá nyilatkozatában a püspök.

A Dunántúli Református Egyházkerületben 16 éve szolgáló püspök nyilatkozatában leírta, a „kialakult helyzetben” az egyház további hiteles szolgálatát fogják szem előtt tartani.

(Borítókép: Steinbach József 2023. április 13-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)