Miklós
-7 °C
4 °C

Batizt Aczél Györgyhöz hasonlították

2005.10.15. 16:14
A Gyurcsány-kormány szóvivője a szombati kormányszóvivői tájékoztatón összezördült egy magát nem jobboldalinak nevező újságíróval, aki azzal vádolta meg, hogy a Kádár-korszak kulturális KB-titkárához hasonlóan minősítette az újságírók tevékenységét.

Az MTI jelentése szerint kikérte magának a szombati kormányszóvivői tájékoztatón egy újságíró Batiz András szóvivői szavait.

Batiz András megjegyezte, hogy jobboldali lapokban egyes írások mintha sajnálnák, hogy a kormány kevesebbet költ magára, ám ennek célja az olcsóbb, hatékonyabb államigazgatás.

Válaszul egy magát nem jobboldalinak nevező újságíró kijelentette: utoljára Aczél György, a kultúra és a sajtó mindenható irányítója a Kádár-rendszerben, minősítette az újságírók tevékenységét, a sajtószabadság időszakában viszont egy kormányszóvivőnek nincs erre jogosultsága.

Batiz András rövid válaszában úgy fogalmazott, ő nem minősített, hanem tényeket közölt.

Az RTL műsorvezetőjét egy évvel ezelőtt nevezték ki kormányszóvivőnek László Boglárral együtt. Batiz kinevezésekor úgy nyilatkozott, hogy mint eddig is, megpróbál majd "elmondani dolgokat az embereknek", és kitért arra is, hogy még bele kell tanulnia ebbe a munkába.

Szeptember elején a két kormányszóvivőből csak Batiz maradt meg posztján; László Boglár azóta elsősorban a kormányfő sajtóügyeivel foglalkozik. A rendszerváltás óta a mostani kabinet volt az első, amelynek két szóvivője volt egyszerre.