Tizenegy bizonytalan körzet maradt

2006.04.24. 03:59
Tizenegy olyan választókörzet van az országban, ahol a külföldiek szavazatainak összesítésének későbbi időpontja miatt elvileg még megfordulhat az eredmény: ez szélsőséges esetben sem jelentené azt, hogy a Fidesznek még van esélye a győzelemre, az MSZP azonban matematikailag még szerezhetne abszolút többséget. Gyakorlatilag azonban mindössze két helyen van reális esélye annak, hogy fordulhat az eredmény, Kiskunfélegyházát a Fidesz, Edelényt az MSZP veszítheti el, így a mandátumok száma várhatóan nem változik.
Tizenegy körzetben csak a hét végén születik meg a tényleges végeredmény: ezekben bár a külföldi szavazatok miatt, de nem azokra kell várni.

A második fordulóra nyitva maradt 110 választókerület mindegyikében voltak külföldről szavazók. Az ő szavazataikat minden körzetben egy előre kijelölt szavazókör szavazataival egyesítik, ezért a teljes szavazókör eredménye (a vasárnap itthon leadott szavazatokkal együtt) csak a hét második felére derül ki. Bizonytalanságról azonban a 110 körzet közül csak azokban beszélhetünk, ahol az első két helyen végzett jelölt között a szavazatkülönbség kisebb, mint a külföldi szavazatok beszámítására kijelölt egy szavazókörben leadott összes szavazat.

Választókerület és szavazókör
Az egyéni választókerületek (körzetek) száma az országban 176, ám minden egyes választókerület sok szavazókörből áll. Az országban összesen 10 910 szavazókör van (ezek azok a helységek, ahol a ténylegesen szavazunk). A szavazókörök településenkénti számát, sorszámát és területét a helyi választási bizottság vezetője állapítja meg. A szavazóköröket úgy kell kialakítani, hogy egy szavazókörhöz mintegy 600, de legfeljebb 1200 választópolgár tartozzon, és minden településen legyen legalább egy szavazókör, akkor is, ha az ott élő választópolgárok száma a 600 főt nem éri el.

Egy-egy hiányzó szavazókör jellemzően 500-700 szavazatot jelent. (Ebből az esetek többségében kevesebb mint egy tucat külföldön leadott szavazat.) Ha feltételezzük, hogy az itthon leadott szavazatok aránya hasonlóan oszlik meg, mint az adott választókerület egészében, sehol nem lehet fordulatra számítani. Ebből a feltételezésből indul ki az Országos Választási Iroda általunk is közölt mandátumelosztása is. A még bizonytalan 11 körzetből így 6 jelenleg az MSZP-nek, 5 a Fidesznek jóváírva szerepel a nem hivatalos végeredményben.

Csak a szocialista győzelem mértéke a kérdés

Így bárhogyan is alakul a 11 körzet sorsa, a Fidesz már nem nyerhet, de az MSZP még szerezhet abszolút többséget. Ha a Fidesz megszerzi az összes bizonyatlan körzetben az elsőbbséget, akkor a jelenlegi számításokhoz képest plusz hat mandátummal bírna, az MSZP képviselőcsoportja 184 fősre, a koalíciós többség 204 fősre apadna, ami még mindig kényelmesnek - és a jelenleginél nagyobbnak - mondható. Ezzel szemben a szocialistáknak elég lenne a jelenleg a Fidesznek álló öt körzetből négyet megszerezniük ahhoz, hogy egyedül is kormányképes erővé váljanak, és 194 fős, abszolút többséget biztosító frakciójuk legyen.

Két körzetben lehet tényleg fordulat

Egyik szélsőséges fordulatra sincs azonban komolyan vehető esély. Ennek mérlegeléséhez azt érdemes vizsgálni, hogy az adott választókerületben a külföldön leadott szavazatok összesítésére kijelölt szavazókörben hogyan alakult az eredmény az első fordulóban. Ez ugyanis (jellemzően persze nagyobb településeken) akár jelentős eltérést is mutathat az egész szavazókerület eredményének megoszlásától - leegyszerűsített példával élve, ha Budapestet egy nagy szavazókörzetnek tekintenénk, akkor a fölényesnek mondható koalíciós győzelem ellenére jól látszik, hogy egyes budai kerületekben az ellenzéki szavazók voltak többen.

Kiskunfélegyháza és Edelény fordulhat

Hely

Győztes

Különbség

Várható további szavazatok (ebből külföldi)

Megfordulhat?

Bács 2., Kecskemét Horváth Zsolt (Fidesz) 239 543 (25) nem
Bács 5., Kiskunfélegyháza Endre Sándor (Fidesz) 34 576 (16) IGEN
Borsod 8., Edelény Gúr Nándor (MSZP) 131 625 (7) IGEN
Győr-Moson 2., Győr Szakács Imre (Fidesz) 328 571 (69) nem
Győr-Sopron 3., Győr Balogh József (MSZP) 54 602 (45) nem
Hajdú-Bihar 6., Püspökladány Csontos János (MSZP) 334 565 (4) nem
Hajdú-Bihar 9., Hajdúböszörmény Kiss Attila (Fidesz) 303 551 (5) nem
Pest 4., Gödöllő Fogarasiné Deák Valéria Eszter (MSZP) 246 634 (79) nem
Pest 5., Aszód Tóth Gábor (Fidesz) 384 403 (10) nem
Pest 15., Cegléd Czinege Imre (MSZP) 112 513 (30) nem
Szabolcs-Szatmár 4., Nagykálló Demendi László (MSZP) 232 602 (9) nem

Az Index áttekintésének eredménye szerint Edelény és Kiskunfélegyháza fordulhat. Edelényben Gúr Nándor, az MSZP jelöltje 131 szavazattal vezet Molnár Oszkár előtt (11 624 szavazat 11 493 ellenében). A még le nem zárt 6. számú szavazókörben (István király út 58., Családsegítő Központ) szavazók azonban az első fordulóban 362-en a Fideszt ikszelték, míg az MSZP-t csak 203-an, az MDF 24, az SZDSZ 9 szavazatot kapott. A részvétel a második fordulóban ugyan nagyobb volt, az április 9-én leadott 598 szavazat helyett most 625 feldolgozására várunk, ha az arányok nem változtak szembetűnően, a fideszes Molnár Oszkár lehet a végső befutó.

Kiskunfélegyházán viszont a jelenlegi Fidesz előnyből lehet még MSZP győzelem. A különbség a 11 körzet közül itt a legkisebb, Endre Sándor mindössze 37 szavazattal vezet Garai István Leventével szemben (11 691 szavazat 11 654 ellenében). A még nem összesített 13-as szavazó kör (az egyik, a Móra Ferenc Gimnáziumban kialakított szavazóhelység) 579 szavazatát nem ismerjük még, de az első fordulóban itt leadott szavazatok megoszlása a két nagy között közel 2/3-1/3-os volt az MSZP javára, ha ez így maradt, biztos a fordulat.

Gémesi nem sokat remélhet

A kilenc másik körzetben a különbség csökkenése esetenként ugyan várható, de az első fordulóban leadott szavazatok megoszlása alapján a fordulat meglepetést jelentene. Így van ez Gödöllőn is, ahol az első fordulót még kis híján mandátumot jelentő többséggel záró, közös Fidesz-MDF jelölt Gémesi György most 246 szavazattal lemaradt a szocialista Fogarasiné Deák Valéria Eszterrel szemben (21 457 szavazat 21 211 ellenében). A 22-es szavazókörben (Nevelési Tanácsadó, Petőfi tér 8.) azonban az első fordulóban bár több szavazatot kapott a jobboldali jelölt (330-at, a szocialista 212-es eredményével szemben), egy hasonló arányú különbség nem elég a fordításhoz, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy április 9-én az SZDSZ is elkönyvelt 49 szavazatot.

Győr-Sopron hármas számú, győri szavazókörzetében pedig az MSZP-es Balogh József (a jelenlegi polgármester) most úgy vezet csekély 54 szavazattal, hogy a még "nyitott" szavazókörben az első fordulót ennél nagyobb különbséggel nyerte. A többi körzetben a második fordulós eredmények közötti szavazatkülönbség száz, de sok helyen két-háromszáz fölött van, ezekben egy szavazókör eredményei szélsőséges fordulat esetén is nehezen változtatnának.