Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Megszüntették az eljárást a kínos szoborügyben

2005.02.26. 11:50
Négy éve elévült már az 1848-as emlékműre összadott milliók ügye, ezért a rendőrség megszüntette az eljárást. Mint ismeretes, a pénzeket a KISZ, majd utódja, a Demisz beszedte, de a szobor sosem épült meg. Polgári peres úton az összeg elvileg kamataival együtt visszakövetelhető.

Elévülés miatt nyomozást megszüntető határozat született abban az eljárásban, amelyet Dessewffy Arisztid feljelentése alapján a XIII. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályán végeztek, közölte a Kossuth rádióval pénteken a rendőrség illetékese. A V-XIII. kerületi ügyészség utasítására indított eljárás célja az volt, hogy kiderítse: hová tűntek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékművére befizetett milliók.

A 23. óra című műsorban elhangzott: egyértelműen bizonyítható, hogy KISZ-utód, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) kezelésében lévő Emlékműalap folyószámlájáról 1993. október 8-án több mint négymillió forintot, majd további tételeket utaltak a Sansz (Segítsd a Non-Profit Szervezeteket) Alapítvány számlájára. A Demisz irodavezetője és bejegyzett képviselője, egyben a számla felett rendelkező személy Takács István volt, aki ma is a SANSZ elnök-főszerkesztője.

Elévült az ügy, polgári peres eljárással folytatható

A nyomozó hatóság közölte, hogy a jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűncselekménye 1995. március 16-án vált befejezetté, de mivel feljelentés csak 2004 decemberében érkezett, és a bűncselekmény elévült, mivel a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, vagyis öt év már eltelt. Csak tavaly augusztusban derült ki, hogy Takács István egy ügyészségi meghallgatáson azt nyilatkozta, hogy a pénzt visszafizették az adományozóknak. A határozat nyolc napon belül megpanaszolható.

A rádióműsorban megszólalt Sólyom László egyetemi tanár, az emlékműállításra 1988-ban szerveződött társadalmi védnökség tagja is, aki szerint a számla eredeti tulajdonosa, vagyis a Demisz polgári peres eljárásban visszakövetelheti az elsikkasztott közel 4,5 millió forintot és kamatair a SANSZ-tól, jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozva. Tehát a DEMISZ tisztségviselőinek kell lépéseket tenniük annak érdekében, hogy a közadakozásból származó, akkori értéken 4,5-5 millió forint visszakerüljön az elkülönített számlára, hogy annak rendeltetése szerint használhassák fel.

A rádióműsorban ismertették Nagy Imrének, a Demisz első elnökének levelét, amely szerint: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még 1989 nyarán távozott a Demisz vezetői közül, így akkori szerepe nem vethető fel az adományok keresése kapcsán.

Sosem készült el
Tizenöt évvel ezelőtt négy és fél-ötmillió forintot (mai áron 45-50 millió forint) gyűjtöttek össze magánszemélyek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek szánt szobor elkészítésére, amit a KISZ, később jogutódja, a Demisz kezelt. Az emlékművet a budai várban kívánták felállítani, a szobor készítésével Szervátiusz Tibort bízták meg. A terv kivitelezésére 75 tagú társadalmi védnökség alakult, amelynek elnöke Pozsgay Imre volt. A szobor azonban nem készült el.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!