Miklós
-7 °C
2 °C

Visszavették a nyomdából a Magyar Demokratát

2001.05.04. 14:00
Mádl Ferenc köztársasági elnököt 100 millióért, Göncz Árpádot 30 millióért, míg Horn Gyulát és Németh Miklóst 10 millió forintért ölné meg egy bérgyilkos a Magyar Demokrata olvasói szerint. A hetilap ezzel a felméréssel akart Frei Tamás A riporter című műsorában elhangzottak ellen tiltakozni, amelyben egy ukrán profi bérgyilkos kijelentette: egymillió dollárért megölné a magyar miniszterelnököt. Az újság harmadik oldalára tervezett cikk elkészült, már el is kezdték nyomni a sajtóterméket, amikor hirtelen leállították a nyomdagépeket, mert az RTL Klub bocsánatot kért a kormányfőtől. A cikket gyorsan átírták, s kivették a híres emberek likvidálási árfolyamáról szóló felmérést.
A Magyar Demokrata eheti, 18. lapszámában az utca emberét kérdezte meg arról, hogy szerintük melyik politikus, illetve közéleti szereplő likvidálása, mennyibe kerül. A hetilap így akarta kifejezni rosszallását nemrég az RTL Klubban bemutatott Frei Tamás A riporter című filmjével kapcsolatban. Mint ismeretes Frei egy profi bérgyilkossal készített interjút, amelyben az is elhangzott, hogy a férfi egymilló dollárért, vagyis 300 millió forintért ölné meg a magyar miniszterelnököt.

Mádl Ferenc köztársasági elnök
100 milliót ér
Az újság olvasói szerint Mádl Ferenc ér a legtöbbet, őt 100 millió forintért lehetne megölni. Göncz Árpád 30, Torgyán József 30, Kövér László 20, Dávid Ibolya 20, Kovács László 10, Demszky Gábor 10, Csurka István 10, Horn Gyula 10, Friderikusz Sándor 10, Kuncze Gábor 5, Tamás Gáspár Miklós 5, Magyar Bálint 5 millió forintot ér. A megkérdezettek 47 százaléka nem válaszolt, mert felháborítónak tartotta a kérdést.

"Heti kérdésünk vélhetően valóban túlmegy a jó ízlés határain, mindazonáltal ez láthatóan egyre gyakoribb a hazai közélet véleményformáló köreiben. A mi adataink például biztosan nem tekinthetők olyan pontosnak, mint az RTL Klubos Frei Tamás birtokában lévő árajánlat, de mentségünkre szóljon, a mi forrásaink kevésbé járatosak a szakmában. Míg ugyanis a fellengzősen csak "A riporter"-ként aposztrofált Frei közvetlenül a szakembertől kért árajánlatot a magyar miniszterelnök fejére, mi csupán az utca egyszerű emberét kérdeztük, szerintük egy bérgyilkos mennyiért ölné meg a magyar közélet némely tagját." - írta volna az újság.

Göncz Árpád
30 millió
Majd így folytatták a standokra végül ki nem került cikket: "Úgy tetszik, vagy az utca embere túl szerény, vagy Orbán Viktor nagyságrendekkel értékesebb politikus társainál, vagy mindkettő együtt is igaz." A cikket pedig úgy fejezik be: "Ajánljuk e felmérést azon, magukat baloldalinak vagy liberálisnak nevező személyek figyelmébe, akik a jövőben egyes ideológusaik sugallatára esetleg felkérnének egy életvitelszerűen mások likvidálásával foglalkozó szakembert. Ilyenkor ugyanis nem árt ismerni a köz által elfogadott árfolyamot. Nehogy átverjék őket az alkunál."

Az újságot betördelték, s elkezdték nyomni, amikor az RTL Klub rájött, hogy túl messzire ment, s bocsánatot kért Orbán Viktortól. Ezután a Magyar Demokrata gyorsan leállíttatta a nyomdagépeket és egy sokkal szolidabb, cikket írt Vérdíj Orbánra? Címmel. Ebben szintén az utca hangja mondja el véleményét Frei riportjáról. Eszerint az emberek 77 százaléka egyértelműen felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök likvidálásáról szóló kérdés egyáltalán felvetődhet. Az olvasók már az átdolgozott kiadást olvashatják, az ő kezükbe nem kerülhet a hetilap által készített politikusok, közismert személyek árfolyama.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője az Indexnek csupán annyit mondott: volt egy hiba. Elrontottunk egy oldalt, s leállítottuk a nyomdagépet. Ennyi.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.