Ambrus
-7 °C
3 °C

Tízezreket várnak a szakszervezetek a Hősök terére

2001.03.23. 17:17
A várakozások alapján több tízezren vesznek részt azon a szombati tüntetésen, amelyet a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása és a stagnáló bérek elleni tiltakozásul hívtak össze a szakszervezeti tömörülések a Hősök terére. Az Index információi szerint a demonstráción részt vesznek a prágai globalizációellenes tüntetés egyes magyar résztvevői is, ám a Simicskó István említette anarchisták helyett csupán baloldali érzelmű fiatalokra számíthatnak a szervezők.
A múlt év novemberében a hat országos szakszervezeti konföderáció többezres nagygyűlésén már tiltakozott a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása ellen. Mivel a kormányzat álláspontja azóta sem változott, ezúttal többen és hangosabban fejezik ki véleményüket - áll a szombati tüntetés szervezőinek felhívásában.

A szakszervezetek szerint a Munka Törvénykönyve tervezett módosításával általánossá válhat a heti 48 órás munkaidő, veszélybe kerülhet a szabad szombat, akár félévre összevonható lesz az egyébként is csökkentésre tervezett heti pihenőidő és a munkaszüneti munkavégzés ott is törvényessé válhat, ahol eddig ez tilos volt. A törvény módosítása körülbelül kétmillió fizikai vagy szellemi munkából élőt érint a munkavállalói oldal szerint.

Megosztott sorok

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) - bár több tagszervezettel is képviselteti magát a demonstráción - hivatalosan nem lesz jelen a Hősök terén, mivel több vezetője is külföldön tartózkodik a megmozdulás ideje alatt. A távolmaradáshoz hozzátartozik, hogy a tervezett módosítások elsősorban a versenyszféra, a vállalkozók jogait érintik hátrányosan - tájékoztatta az Indexet Kuti László, az ÉSZT alelnöke.

A kormányzat szerint a tüntetés nem megoldás

Magyarországon demokrácia van, bármelyik szervezetnek joga van demonstrálni akár a politika, akár vélt vagy valós érdeksérelmei ellen - jelentette ki az MTI-nek Sümeghy Csaba kormánymegbízott a szakszervezetek szombatra meghirdetett tiltakozó nagygyűlése kapcsán. A fideszes politikus szerint a demonstrációra azért kerül sor, mert a szakszervezetek 1995-ben kapott jogosítványaikkal máig nem tudtak élni, nem erősödtek meg, hanem gyengültek. Sümeghy alapvető problémának mondta, hogy az érdekképviseletek a munkahelyeken nem tudnak megfelelni feladatuknak, ezért politizálnak. Szerinte a demonstráció azon kívül, hogy kormányellenes hangulatot kelt és az ellenzék politikáját szolgálja, semmit nem old meg.

,,Polgárok helyett a cselédek Magyarországa"

A demonstrációt támogató szocialisták szerint a Fidesz vezette kormány az Európai Unió normáihoz képest évtizedekkel veti vissza a munkavállalói jogok érvényesülését Magyarországon. Miközben a kormány sikerpropagandájától hangos az ország, az MSZP szerint olyan törvényt készül elfogadni a koalíció a Parlamentben, amely alapvető munkavállalói jogokat csorbít vagy töröl el. Ilyen például az ingyenes többletmunkára kötelezhetőség, a hétvégi pihenőnap vagy a különböző pótlékok eltörlése.

A parlament szocialista frakciója jelenlegi formájában nem szavazza meg az Munka Törvénykönyve ilyen jellegű módosítását, mert az a legnagyobb ellenzéki párt közleménye szerint a "polgárok Magyarországa helyett a cselédek Magyarországa felé mutat". A szocialisták nyilatkozatai szerint esély lenne a megállapodásra, ha a törvényjavaslatból kikerülnének a munkaidő megszervezésére vonatkozó kitételek.

A SZDSZ: a kormány összeesküvés-elméletekkel operál

A szociális jogaikért békés, törvényes eszközzel fellépőknek nem külföldi és szélsőbaloldali, hanem a kormányoldalról érkező zavarkeltéssel kell számolniuk - áll az SZDSZ pénteki közleményében. Az ellenzéki párt aggasztónak tartja, hogy a kormány újabban a bukott egypártrendszert idéző összeesküvés-elméletekkel operál, és a munkaügyi konfliktusokat hajlamos összekeverni a nemzetbiztonság kérdésével. Simicskó István nemzetbiztonsági államtitkár az állítólagos anarchista provokátorok készülődéséről tett megalapozatlannak tűnő nyilatkozatával meg akarja félemlíteni az alkotmányos gyülekezési jogaikkal élő polgárokat, és megpróbálja elriasztani őket a békés tüntetésen való részvételtől - vélekedik az SZDSZ.

Anarchistákról nincs hír

A szombati tüntetésen részt vesznek a tavaly őszi prágai globalizációellenes tüntetés egyes magyar résztvevői is - tudta meg az Index Bassa Zoltántól, az akkori magyar részvétel főszervezőjétől. A titokminisztérium politikai államtitkára, Simicskó István anarchista csoportok megjelenéséről tett kijelentéseket, információink szerint azonban csupán baloldali fiatalokra számíthatnak a szervezők. Az anarchista részvételről egyébként a rendőrségnek sincsenek információi - tájékoztatták az lapunkat a BRFK sajtóosztályán. A demonstráción a a Független Rendőr Szakszervezet is képviselteti magát.