Demszky magyarázatot vár Polttól
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
A Magyar Nemzet csütörtöki és pénteki számában azt állította, Demszky Gábor budapesti főpolgármester ellen ügyészségi nyomozás indult a városvezető gépjármű- és üzemanyagkártya használata ügyében. A lapnak az ügyészség sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem akarta, hogy Demszky érintettje-e a magánszemély által tett feljelentés nyomán indított nyomozásnak.
A főpolgármester pénteken kora délután éles hangú levélben követelt magyarázatot Polt Péter legfőbb ügyésztől a történtekre. "A Magyar Nemzet című napilapból és fideszes ismerőseimtől úgy értesültem, hogy a Gyurcsány Ferenc elleni ügyészségi eljárást követően, annak bejelentése napján az Ön utasítására ügyészségi nyomozás érintettje lettem" - állítja levelében a főpolgármester.
Demszky Gábor elképesztőnek tartja, hogy miközben az ügyészség a felröppentett hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, "engem, mint az eljárás hírbe hozott érintettjét semmilyen formában nem kerestek meg."
A szabad demokrata városvezető levelében hitet tesz az ügyészi kar, az egyes ügyészek függetlenségében és szakmai tisztességében, "mégis azt kell mondanom: ha egy választási kampány utolsó napjaiban ilyesmi történik, nehéz megvédeni legfőbb ügyész úr politikai függetlenségének látszatát."
Demszky úgy tudja, hivatali gépkocsijával és benzinkártya használatával kapcsolatban zajlik az eljárás. "Ha legalább a hivatalomat megkeresték volna, tájékoztatták volna önöket, hogy a például a hivatalos programokra történő felkészülésem érdekében feleségem hivatalos engedéllyel vezetheti az autót helyettem, ha éppen nem veszek igénybe gépkocsivezetőt, és így értelemszerűen akár tankolhat is helyettem - természetesen a hivatali autóba" - írja, leszögezve a gépkocsi használata törvényesen, a legszigorúbb elszámolási rendnek megfelelően történik, és történt a múltban is".
Demszky úgy véli, a kialakult helyzet méltatlan és véletlennek semmiképp nem tekinthető. Sajnálatosnak tartja, hogy a Magyar Nemzet tájékoztatása mellett számára nem adtak információkat az ügyről, így nem tudja érdemben cáfolni a vádakat és nincs módja hamis vád miatt eljárást kezdeményezni a feljelentő ellen.
"Lehet, hogy attól kell tartanom, hogy majd csak a választások után tisztázódhat gyorsan minden, de addig marad a sejtetés, a választók felé személyem és pártom, lejáratása? Lehet, hogy hasonló felröppentett ügyekre kell számítanom akár az önkormányzati választásokig?" - kérdezi levelében Demszky Gábor, aki leszögezi: "Bízni akarok, bízni akarunk a vád- és nyomozóhatóságok politikamentességében. Magyarázatot várok" - zárul a főpolgármesteri levél.
Borbély Zoltán a legfőbb ügyészség szóvivője azt mondta, Polt Péter minden megkeresésre válaszol, ugyanakkor leszögezte, hogy semmilyen fórumon nem hangzott el a főpolgármester esetleg érintettsége. Borbély Zoltán elmondta, az ügynek nincs gyanúsítottja, az ügyészség senkit nem hozott azzal összefüggésbe.