Árpád
-2 °C
9 °C

A MIÉP szerint Kertész Imre nem szereti a magyarokat

2002.11.13. 22:00
Öt MIÉP-es képviselő ellenszavazata mellett szerdán Budapest díszpolgárává választották az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét. A nemmel voksoló frakció szerint Kertész nem szereti a fővárost és a magyarokat. A közgyűlés rendkívüli ülésén egyébként az MSZP több SZDSZ-es javaslatot megtorpedózott. Kertész Imre csütörtökön nem jön haza, csak decemberben veszi át kitüntetését.
Bár Kertész Imre író díszpolgári címének idejére zárt ülést rendeltek el a fővárosi közgyűlésben, az Index úgy értesült, a képviselők a MIÉP frakció öt nem szavazata mellett elfogadták az indítványt.

Nem szereti a magyarokat

Nem a művet, nem a személyt bíráljuk, de mivel a díjat a Sorstalanság című regény kapja, a személy nem lehet díszpolgár - magyarázta a frakció nézeteit az Indexnek Marsi Péter Pál frakcióvezető-helyettes. "Kertész Imre minden megnyilatkozásában elárulja, hogy nem igazán szereti a magyarokat" - mondta, majd állításának igazolására a Sorstalanságból idézett:

"- Ki volt ez? - Mondtam neki, úgy tudom, a Pfleger a másik szobából, bizonyos Baúsch, és akkor igazított ki: - Talán Bohús -, merthogy ez, mint állította, igen gyakori név Csehszlovákiában, ahová különben ő is való. Érdeklődtem: hogyan hogy idáig nem tudott magyarul? - s ő azt felelte, azért, mert igen nem szereti a magyarokat. Elismerem, igaza van, s hogy egészében nézve magam se igen találnék sok okot a szeretetre."

Nagy az ázsiója

Marsi szerint továbbá Kertész korábban azt nyilatkozta, hogy számára Budapest sem jelent semmit. A MIÉP-es politikus elmondta még: "Mostanában nagy ázsiója van ennek a holokauszt-témának, de kapna-e egy író azért Nobel-díjat, mert a kommunizmus többmillió kambodzsai áldozatáról vagy az örmény holokausztról ír regényt?"

A Fővárosi Közgyűlés Díszpolgári Bizottságának kilenc tagja múlt hét csütörtökön szavazta meg azt az indítványt, hogy az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Budapest díszpolgára legyen. A testület MIÉP-es tagja tartózkodott a szavazáson. Zsinka László MIÉP-frakcióvezető akkor nem kívánta kommentálni tartózkodásának okát. Jelezte azonban, hogy a közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén várhatóan nemmel voksolnak majd, és akkor meg is indokolják álláspontjukat.

Demszky indítványozta

A közgyűlés egyébként még szeptemberben döntött arról, hogy az idén Soros György amerikai üzletember, Agárdi Gábor színművész és Kertész Ákos író kap díszpolgári címet. Demszky Gábor főpolgármester azután indítványozta Kertész Imre díszpolgári kitüntetését, hogy az írónak a Svéd Királyi Akadémia október 10-én Nobel-díjat adományozott. Az általa kezdeményezett, a közgyűlés elé korábban beterjesztett indítványt több mint húsz, köztük több ellenzéki képviselő is támogatta.

Az MSZP bekeményített

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén egyhangú szavazással létrehozta az új, 21 bizottságos struktúráját és megválasztotta e testületek tagjait. A bizottságok közül 8-at az MSZP, 5-5-öt az SZDSZ és a Fidesz-MKDSZ, 2-öt az MDF, 1-et pedig a MIÉP által javasolt elnök irányít. Az MSZP indítványára a közgyűlés nem fogadta el azt az SZDSZ- javaslatot, hogy Székely Gábor külső tagként a tulajdonosi bizottság alelnöke legyen. Ugyancsak a szocialisták eltérő véleménye miatt nem fogadta el a közgyűlés Bőhm András SZDSZ-frakcióvezetőnek azt az előterjesztését sem, hogy kiírják az Erzsébet tér alatti létesítmények eladási pályázatát.

Az MSZP egy részének tartózkodása miatt a közgyűlés nem járult hozzá ahhoz sem, hogy a főpolgármesteri hivatalban 26 tanácsadói státust hozzanak létre. Így Demszky Gábornak és a korábbi, illetve a várható helyetteseknek a kabinetjében dolgozó tanácsadókkal átmeneti időre szóló munkaszerződést kell kötnie a főpolgármesternek. Demszky Gábor az MTI-nek elmondta, hogy várhatóan a jövő héten újabb rendkívüli ülést tart a közgyűlés. Ezen nem kizárt, hogy főpolgármester-helyetteseket is választanak majd, ha addig létrejön az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós szerződés.

Kertész marad Berlinben

Kertész Imre Nobel-díjas író decemberben veszi át a Budapest díszpolgára címet -tudta meg az író feleségétől szerdán az MTI. Kertész Magda az MTI-nek elmondta: férje most nem szakítja meg a berlini ösztöndíját, nem az ünnepség keretében veszi át az elismerést. Utalt arra, hogy Kertész Imre egy hónapja, október közepén, a Nobel-díjat adományozó Svéd Királyi Akadémia eredményhirdetését követően Budapestre utazott. A díszpolgári címet decemberi itthon tartózkodása alkalmával adják át számára - fűzte hozzá.

A Nobel-díjas írót a II. kerület is díszpolgárává kívánja választani.