Natália
-3 °C
8 °C

Elkészült a fegyvertörvény-tervezet végleges változata

2001.02.03. 13:48
,,A konyhakés sokkal veszélyesebb, mégsem ágál ellene senki" - mondta az Indexnek az új fegyvertörvény-megalkotásában résztvett fegyverszakértő. Ennek ellenére a kormány néhány korrekcióval jóváhagyta a Belügyminisztérium törvénytervezetét, így - a pénteki javítások után - leghamarabb három hét múlva a parlament elé kerülhet a tervezet. A fegyvertartók egyértelműbb szabályozást sürgetnek, a kormány viszont a közvélemény elvárásainak akar megfelelni.
- A parlament elé leghamarabb három héten belül kerülhet a fegyvertörvény-tervezet, amelyen pénteken végezték el a kormány által kért utolsó simításokat - nyilatkozta lapunknak Daróczy István, a Belügyminisztérium (BM) Jogi Főosztályának vezetője. A BM tavaly év közepén kezdett a tervezet kidolgozásához, amely egy 1991-ben született kormányrendeletet váltana fel a beterjesztők elképzelése szerint. (A Fidesz-MPP az elhíresült 40 pontjának egyikeként nevezte meg a fegyvertartás szigorítását 1998-ban.)

- A kormány törvényi szintre kívánta emelni a kormányrendeletet, és egyúttal szigorítani is akarta, és ezzel úgy tűnik megfelel a közvélemény elvárásainak - mondta Daróczy. Több elemző szerint amolyan ,,közbiztonságpótló intézkedésről" van szó, amely figyelmen kívül hagyja a tényeket.

Heves vitára számítanak

Beretta M92
Gyilkos fegyver
A Belügyminisztérium a tervezet kidolgozásakor több fegyver-érdekvédelmi szervezettel is konzultált, amelyek - Daróczy elmondása szerint - szinte kivétel nélkül a szigorítás ellen emelték fel a hangjukat.

- Ezzel szemben azonban vannak kötelező európai elvárások is, amelyeknek meg kell felelnünk, és ez a törvény segíthet ebben - mondta Daróczy. A főosztályvezető heves parlamenti vitára számít az ügyben.

Adatok

Az ORFK Rendészeti Osztályának adatai szerint jelenleg Magyarországon mintegy 102 ezer embernél található engedélyezett fegyver. Mivel egy embernél több fegyver is lehet - elsősorban a vadászoknál - a fegyverek száma 250 ezer körül mozog. Ezek közül azonban mindössze 23 ezer darab a maroklőfegyver (pisztoly, revolver), és 27 ezer darab az emberélet kioltására alkalmatlan gáz riasztófegyver. A többi engedéllyel tartott fegyver sörétes, illetve golyós vadászpuska.

Az országgyűlési képviselők, és egyes köztisztviselők, - mint például a polgármesterek - a jelen szabályozás szerint alanyi jogon tarthatnak önvédelmi pisztolyt. Az Index kérdésére a Belügyminisztériumban nem tudták megmondani, hogy jelenleg hány köztisztségviselő rendelkezik fegyverrel. Az illegális lőfegyverek számáról a rendőrségnek csak hozzávetőleges adatai vannak, de a becslések szerint ez többszöröse lehet a nyilvántartott fegyvereknek.

Sok vagy kevés?

A fegyvertartók érdekeiért küzdők szerint azonban ezek az első ránézésre magasnak tűnő számok nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számítanak. Németországban például lakosságarányosan nyolcszor, Ausztriában tízszer annyi éles lőfegyver, és olyan négyszázszor több gáz riasztófegyver van a lakosság birtokában, mint Magyarországon.

A kormány az intézkedéssel kimondatlanul is a közvéleményt szeretné megnyerni, amely fél a fegyverektől, és a napi híradásokban szereplő fegyveres bűncselekmények javarészét a legális fegyvertartással hozza összefüggésbe - vallják a fegyverpártiak.

- A konyhakés sokkal veszélyesebb, mégsem ágál ellene senki - csatlakozott a véleményhez egy minisztériumi szakértő.

Nincs ok a félelemre

Vass Gábor, a Kaliber fegyverújság szerkesztője szerint ,,évente 50-80 emberölésnél használnak lőfegyvert Magyarországon, azonban ezek közül átlag egy-kétévente történik csak a cselekmény engedélyes eszközzel, és ezek is leginkább szerelemféltésből vagy hirtelen felindulásból következnek be". A szerkesztő hozzáteszi, hogy ,,a balesetek száma is rendkívül csekély, tehát az engedéllyel tartott fegyverektől félni senkinek nincs oka".

Azt Daróczy István is elismerte, hogy a jelenleg hatályban lévő kormányrendelet a második legszigorúbb szabályozási rendszer Európában az angolok rendeletei után. Általános ugyanakkor rosszalló vélemény, hogy nálunk a rendőrségnek soha nem látott mérlegelési jogkört adtak, így az engedélyezés gyakorlata megyénként, városonként eltérő. ,,Gyakran a jogszabállyal teljesen ellentétes előfeltételeket találnak ki egyik napról a másikra, de a legfájóbb az, hogy ez a rendszer bőséges táptalaja a korrupciónak, polgár és polgár közt sógor-koma-rokon-üzletfél alapon szelektálnak a helyi kiskirályok" - foglalta össze a fegyvertartók véleményét Vass Gábor.

Többszöri bizonyítás

Mind a BM főosztályvezetője, mind a fegyverszakíró véleménye egybehangzik: fegyvertartási engedélyt csak azoknak kellene kiadni, aki többször bizonyítja alkalmasságát. A pszcihológiai tesztek, valamint a fizikai felmérések eredményeinek egyértelműen kellene igazolni, hogy a kérelmező valóban megfelel a kívánalmaknak.

- Készség szintjén kell elsajátítani a fegyverrel való bánásmódot, hiszen így a balesetek vagy a közvélemény előtt negatív színezetet kapó fegyveres történetek kiküszöbölhetőek - mondta a főosztályvezető.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.