Miklós
-7 °C
2 °C

Feljelenti a Fidesz az egészségügyi minisztert

2004.11.30. 13:11
A Fidesz büntetőfeljelentést tesz kedden az Országos Rendőr-főkapitányságon egészségügyi miniszter ellen, mert szerintük Rácz Jenő a törvénybe ütközően, hamisan állította, hogy ha a kórháprivatizációs népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, vissza kell államosítani a magánosított intézményeket. Rácz Jenő nem érti, hogy ő vagy az ellenzék vezeti-e félre a lakosságot, mint mondta, ő csak az Alkotmánybíróság tagjainak különvéleményére hivatkozott.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az egészségügyi miniszter bűncselekményt követ el azzal, hogy folytatólagosan hamisan tájékoztatja a közvéleményt olyan közérdekű adatokról, amelyek miniszteri feladatkörébe tartoznak, és amelyek döntően befolyásolhatják a választópolgárok a december 5-ei szabad akaratnyilvánítását.

Két évig terjedő szabadságvesztés

Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy a közérdekű adatokat érintő valótlan tartalmú tájékoztatás 2003 március elseje óta a Büntető törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősül, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Rácz Jenő korábban kijelentette, ha a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, akkor az Országgyűlésnek lépéseket kellene tennie a már privatizált intézmények visszaállamosítására, és ez több száz milliárd forintba kerülne.

Répássy Róbert hozzáfűzte, az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy a Magyar Köztársaság jogállam, amiből az következik, hogy visszamenőlegesen törvényeket alkotni, szerzett jogokat elvenni, így a magántulajdont államosítani nem lehet.

Rácz Jenő az Indexnek elmondta, hogy az Alkotmánybíróság 2003/52-es határozatához fűzött különvélemények alapján jutott következtetéseire. Bihari Mihály, Czúcz Ottó és Strausz János alkotmánybírák különvéleménye szerint a népszavazáson feltett kérdés "nem felel meg a törvényalkotói egyértelműség követelményének", valamint nem derül ki belőle, mely állpotra vonatkozik, és hogy milyen törvényeket kell módosítania a törvényhozásnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.