Ambrus
-7 °C
3 °C

Lemond Fodor Lajos

2002.12.05. 12:09
Fodor Lajos vezérkari főnök márciustól megválik posztjától. Döntését azzal indokolta, hogy az utóbbi időszak hazai és a világpolitikai eseményei új vezetőt kívánnak erre a posztra.
Fodor Lajos vezérkari főnök csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette a Blikk értesülését, miszerint lemond posztjáról. A lap úgy tudja, hogy a vezérkari főnök szerdán Brüsszelben már közölte NATO-beli kollégiáival, hogy várhatóan utoljára vesz részt körükben hasonló tanácskozáson.

Juhász maradásra kérte

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elmondta, hogy közvetlenül a kormányváltás után személyes megbeszélést folytatott minden katonai vezetővel és Fodor Lajos már ekkor felajánlotta önkéntes távozását. A miniszter akkor arra kérte a vezérkari főnököt, hogy a Magyar Honvédség védelmi felülvizsgálatának befejezéséig maradjon tisztségében.

Fodor Lajos márciusban válik meg posztjától. Távozási szándékát azzal indokolta, hogy az utóbbi időszak világpolitikai és hazai történései már átívelnek az ő katonai pályafutásán és célszerű lenne erre a posztra egy új vezetőt keresni. Arról még egyelőre nincs döntés, hogy március után milyen munkakörben dolgozik tovább a vezérkari főnök, így egyelőre a bulvárlap értesüléseivel szemben arról sem esett szó, hogy Fodor pályáját diplomáciai megbízatással, vélhetőleg nagykövetként folytatná. Juhász Ferenc tájékoztatása szerint utódjáról még nem döntöttek.

Petárdát dobtak az autója elé

Mint azt az Index is megírta, november 25-én késő délután rátámadtak Fodor Lajosra. A Magyar Honvédség vezérkari főnöke épp a minisztériumba igyekezett, amikor egy Nissan a Podmaniczky utca közepe táján megelőzte Fodor Audiját, majdnem súrolva azt. A tábornok autóvezetője rávillogott és dudált. A piros lámpánál a Nissan hátratolatott. Fodor sofőrje ezt észlelve szintén hátramenetbe kapcsolt. Ekkor a Nissan vezetője kihajolt az ablakon. Az Audiban ülők lövéshangot hallottak, lőporszagot éreztek és a kocsi előtt fényvillanást láttak, ezért nyomban továbbhajtottak, miközben Fodor riasztotta a biztonságiakat.

A rendszám alapján fél óra alatt elfogták a Nissan vezetőjét, aki elmondta: hazafelé tartott, amikor vitába keveredett egy Audi vezetőjével. Azt állította, hogy figyelmeztetni akarta őt, amikor hátramenetbe kapcsolt, hirtelen haragjában előkapott a kesztyűtartóból két petárdát, és az oldalablakon hátradobta az Audi elé. Nem tudta, hogy ki ül benne. A Blikk szerint ezt a rendőrök nem hiszik, mert amikor megelőzte Fodorék autóját, látnia kellett, hogy a hátsó ülés oldalablakában ott lóg a vezérkari főnök felöltője jól látható tölgyfa lomb és négy csillag jelzéssel. A titkosszolgálatok kizárták a terrorcselekmény lehetőségét, hiszen nem találtak sem maffia-, sem terroristakapcsolatokat. A férfi ellen közveszély okozása miatt indult eljárás, amely bővülhet robbanóanyaggal való visszaéléssel

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!