Az SZDSZ-t büntetik a választók

2008.05.20. 13:05
Az SZDSZ kilépése a koalícióból inkább javította az MSZP és a kormány megítélését, és ezzel párhuzamosan rontotta az SZDSZ támogatottságát, derül ki a Századvég és a Forsense legfrissebb felméréséből. A két nagy párt támogatottsága közti óriási különbség májusra némileg mérséklődött: a Fidesz támogatottsága az összes választó körében 30 százalékos, az MSZP-é 13 százalék.

A Fidesz és az MSZP támogatottsága között az összes megkérdezett körében mért áprilisi 22 százalékpontos rekordkülönbség némileg mérséklődött májusra. A Fidesz támogatottsága (30 százalék) így is magasabb az elmúlt hónapok átlagánál, az MSZP pedig hárompontos emelkedés után az összes választó 13 százalékának támogatását tudhatja magáénak, olvasható a Szádvég és a Forsense közvélemény-kutatásából.

Az MDF támogatottsága az összes megkérdezett körében továbbra is 4 százalék, míg az SZDSZ-é mindössze 1 százalékot tesz ki. A biztos szavazók körében az SZDSZ támogatottsága a múlt havi 4 százalék után most csupán 1 százalék. Ez az SZDSZ esetében minden idők egyik legrosszabb mért preferencia eredménye.

Az egykori koalíciós pártok együttesen 14 százalékos támogatással rendelkeznek, de a szavazók arányán belül az MSZP javára pozitív átrendeződés tapasztalható. Ez a kutatók szerint következhet abból, hogy az SZDSZ korábbi szavazóinak egy része elsősorban kormánypárti szavazó, és az SZDSZ koalícióból való kilépése után az MSZP-t támogatja.

A pártválasztók 57 százaléka egyáltalán nem szavazna másik pártra. Mindössze egyharmaduk nevezett meg egy másik, potenciálisan választandó pártot. Ezek közül is kiemelkedik az MDF (11 százalék), a második helyen pedig a KDNP áll (8 százalék).

A nagy pártok közül a Fidesz a választókorúak 5 százalékának jelent másodlagos lehetőséget, míg az MSZP-t 3 százalék választaná második megoldásként. A megmaradt SZDSZ-esek számára egyébként még mindig az egyetlen szóba jöhető erő másodlagos preferenciaként az MSZP, derül ki a felmérésből.

A májusi felmérés szerint az MSZP a leginkább elutasított párt, a megkérdezettek 35 százaléka biztosan nem adná erre a pártra voksát. A második leginkább elutasított párt az SZDSZ, amelyre 22 százalék biztosan nem szavazna (a Fidesznél ez az arány 19 százalék).

A megkérdezettek 69 százaléka ítéli meg negatívan a kormány tevékenységét, és 53 százalék az ellenzékét. A mindkét oldallal elégedetlenek aránya némiképp emelkedett áprilishoz viszonyítva (32 százalék). A felmérés szerint ugyanakkor az SZDSZ kilépése inkább javította a kormány és a kormányfő megítélését. A csak a kormánnyal elégedetlenek aránya ugyanis viszont jelentős mértékben, 7 százalékkal csökkent (36 százalék).

A megkérdezettek relatív többsége (49 százalék) továbbra is támogatná a kormány leváltását. A jelenlegi politikai helyzet megoldására 49 százalék tartaná a legmegfelelőbb megoldásnak az előrehozott választást. Az eredeti koalíció helyreállítását csak 12 százalék pártolná.

Módszer

A Századvég és a Forsense 2008. május 5. és május 15. között végzett politikai témájú közvélemény-kutatást 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével. A minta összetétele a legfontosabb szocio-demográfiai tényezők szerint (nem, kor, régió, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség) megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak.