A győri Magyar Gárda tartott lőgyakorlatot

2009. január 7., szerda 21:52

A Wass Albert Zászlóalj a közelmúltban ismeretlen helyen éles lőszerrel gyakorlatozott. Az egység kapitánya szerint a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet egy erre a célra kialakított sportpályán.

A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban. Léderer András szabad demokrata politikus kedden beszélt a Magyar Gárda zászlóaljáról Jóri András adatvédelmi biztos hivatala előtt, ahol azt sérelmezte, hogy a Jobbik által a IX. kerületi választási bizottságba delegált Novák Előd egyes választópolgárokat politikai hovatartozásukról nyilatkoztatott a lakásukban.

Léderer ekkor jegyezte meg, hogy a Jobbik nemcsak ezzel lépett át egy határt, hanem azzal is, hogy az általa alapított Magyar Gárda egyik zászlóalja éles lőszerrel gyakorlatozott. A konkrétan meg nem nevezett alakulatról kiderült, hogy az a Magyar Gárda győri, Wass Albertről elnevezett zászlóalja.

Karaffa Dávid, az egység kapitánya az MTI érdeklődésére azt mondta, a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet egy erre a célra kialakított sportpályán. Az agyaggalamb-lövészetet bárki gyakorolhatja, hiszen az olimpiai szám, jegyezte meg, a gyakorlat helyszínéről azonban nem nyilatkozott, mondván, a pálya tulajdonosa atrocitásoktól tart.

A Magyar Gárda honlapján 2009. január 2-ai dátummal megjelent beszámoló szerint a Wass Albert Zászlóalj megtartotta első lövészetét, "melyet a közeljövőben magasabb, mesteribb szintre" kívánnak emelni.

Az eseményről a Szent Korona Rádió nevű honlap is hírt ad, és videofelvételt is elérhetővé tesz a lőgyakorlatról, amelyet - a videón olvasható felirat szerint - tavaly december 21-én hajtottak végre. A zászlóalj tette "meggyőző lehet azok számára, akik pusztán masírozó, de nem cselekvő alakulatnak tartották a gárdát" - olvasható a honlapon közölt írásban.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!