Nagy István megsértődött és kilépett a Fideszből

MTI
2002.08.27. 15:27
Kilépett a Fideszből Nagy István, aki márciusban Székesfehérvárott még a jobboldali erők polgármesterjelöltje volt, augusztusban azonban a Fidesz vezette Polgári Szövetség Gógl Árpádot indította helyette a városvezetői poszt jelöltjeként. Nagy István elmondta: azért döntött a kilépés mellett, mert a történtek után úgy érzi, hogy "nincs helye ebben a pártban". - Egyelőre befejeztem a politikai pályafutásomat. Az ügyvédi praxisomat kívánom folytatni, s a családomnak akarok élni - tette hozzá Nagy István. A fiatal jogász alapító tagja volt a székesfehérvári Fidesz szervezetnek, 12 évvel ezelőtt az ő lakásán alakult meg a párt városi csoportja. Ő volt a párt Fejér megyei szervezetének első elnöke, s kilépéséig tagja volt a Fidesz országos és megyei választmányának. 1994-1998 között Székesfehérvár polgármestere volt. Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója közölte: a párt tudomásul veszi Nagy István döntését.