Mária
-7 °C
3 °C

Bizottság elé vinné a Greenpeace-tüntetők ügyét Illés Zoltán

MTI
2003.06.20. 19:50
A Greenpeace-aktivisták paksi tüntetésének, a helyszínről való eltávolításának, valamint a rendőrség erőszakos fellépésének kivizsgálására az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte Illés Zoltán pénteken. A bizottság fideszes alelnöke elmondta: az ügyben az igazságügy-miniszter, az országos rendőrfőkapitány, a paksi rendőrkapitány, valamint a Greenpeace vezetőinek meghallgatását javasolja.

Illés Zoltán szerint nem állja meg a helyét az a rendőrségi állítás, hogy egy internetes levelezőlistáról értesültek a tervezett demonstrációról, hiszen a Greenpeace soha "nem verbuvál az utcáról", "sehol nem adnak fel hirdetést, hogy ki akar tüntetni", hanem erre külön kiképzett aktivistákat szerveznek be.

Megjegyezte: ezután felmerül, hogy esetleg beépítettek-e embert a szervezetbe, ők maguk helyeztek-e el álhírt a levelezőlistán vagy pedig titkosszolgálati eszközökkel figyelték az aktivisták e-mailjeit. Illés Zoltán szerint meg kell vizsgálni azt is, ha alkalmaztak titkosszolgálati eszközöket, akkor volt-e erre engedélyük, illetve mely más magyar vagy külföldi zöld szervezeteket figyelnek meg Magyarországon.