Tóbiás már tud az MSZP nyugdíjaskampányáról

Index, MTI
2003.11.05. 13:48
Újabb szórólapos kampányt indít novemberben az MSZP, melynek célja megismertetni a nyugdíjasokat érintő intézkedéseket a társadalommal, illetve eloszlatni azokat a vádakat, amelyek a nyugdíjak vásárlóerejének csökkenéséről szólnak - mondta szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Tóbiás József. Az MSZP pártigazgatója úgy fogalmazott: szórólapokon, utcai jelenléttel tájékoztatják az embereket a nyugdíjasokat érintő eddigi és jövőbeni intézkedésekről. Az új kampányról egyébként az Index számolt be elsőként, akkor még az MSZP pártigazgatója nem tudott arról, hogy a nyugdíjasoknak juttatott támogatások volnának az MSZP következő akciójának fókuszában, igaz nem cáfolta, hogy még egy szórólapos akciója lesz a pártnak 2003-ban.