Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Bizottság vizsgálja a feltételezett duna-parti tömegsírokat

Index
2004.03.23. 15:56
A főjegyzőt kérte fel az Újpest rakparton feltételezett tömegsír ügyének kivizsgálására Demszky Gábor főpolgármester. Tiba Zsolt főjegyző szakértők, az érintett szervezetek képviselői és a Főpolgármesteri Hivatal illetékes szakembereinek bevonásával azonnal megkezdi a munkát - áll a Polgármesteri Hivatal közleményében, amit a Hadisírgondozó és Honvéd Hagyományőrző Irodával folytatott keddi egyeztetés után adott ki.

A feltételezett tömegsírok létéről Dobrai Lajos egyetemi tanár számolt be. Dobrai 1944-ben tizenkét éves volt, és többször látta, amint a Lipótvárosban nyilasok hajtanak feltehetően katonaszökevényeket, illetve a gettóból, munkaszolgálatból megszökött zsidókat. Mikor a Duna vize befagyott, a pesti Duna-parton a Szent István parktól a Vizafogóig húzódó területen tömegsírokba lőtték őket a Szálasi-rendszer fegyveresei.

Az Index értesülései szerint a feltárás megkezdéséhez először meg kell bizonyosodni afelől, hogy valóban léteztek-e tömegsírok arrafelé, utána meg kell állapítani, hol érdemes elkezdeni a munkálatokat. A főváros a kegyeleti szempontra helyezi a hangsúlyt, vagyis ha bebizonyosodik, hogy léteztek a sírok, az infrastruktúra, így akár az utak elbontása sem jelent majd akadályt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!