Miklós
-7 °C
2 °C

Milosevics gratulált Kostunicának

Der Standard
2000.10.06. 23:41
Kostunica szerint a jugoszláv hadsereg nem akadályozza a békés hatalomváltást. Az elnök az állami televízió péntek esti adásában elmondta: igen biztató megbeszéléseket folytatott a katonai vezetőkkel. Kostunica szerint kizárt, hogy a katonákat a megbukott Milosevics elnök parancsára bevetnék. A hadsereg garantálja a stabilitást és biztonságot, efelől teljesen biztosak lehetünk - jelentette ki. Kostunica ezen kívül megerősítette, hogy beszélt Miloseviccsel a hatalom átadásáról, és a volt elnök gratulált neki. A beszélgetés részleteit nem ismertette, azt sem lehet tudni telefonbeszélgetésről, vagy személyes találkozóról volt szó. Jacques Chirac francia elnök meghívta Kostunicát Biarritzba, az októberi EU-csúcsra - adta hírül a dpa. A francia politikus Párizsban ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy Slobodan Milosevicet Hágában kell felelősségre vonni. Az apa ugyanakkor arról tudósít, hogy Wolfgang Schüssel kijelentette: a jugoszlávaiai békés hatalomváltás miatt érzett öröm mellett az Uniónak határozottan közölnie kell az új belgrádi vezetéssel szemben támasztott elvárásait.