Ambrus
-7 °C
3 °C

Bíróság elé áll Milosevics?

MTI
2000.10.16. 21:46
Szerbiában bíróság elé fogják állítani Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt a Szerbiai Demokratikus Ellenzék egyik vezetője szerint. A vád választási csalás lesz - mondta Zarko Korac a Fokus című horvát hetilapnak adott nyilatkozatában. Korac nem tért ki arra, hogy mikor és milyen fórumon született erről döntés, és arra sem, hogy mikor kell elkezdődnie a bűnvádi eljárásnak. Kijelentette: ő személy szerint azt sem bánná, ha kiadnák Milosevicet a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, amely háborús bűnök vádját emelte a volt jugoszláv államfő ellen. Ám a reformokat kezdeményező erők táborában is sokan tartanak attól, hogy ez a lépés nagyon megosztaná a jugoszláv társadalmat, s maga Vojislav Kostunica elnök is többször leszögezte, hogy nem szándékozik kiadni Milosevicet az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszékének.