Miklós
-7 °C
2 °C

Negyven színész a bánáti bazsarózsákért

MTI
2004.06.11. 17:02
Több mint negyven színész, dramaturg és színházi művész emelte fel a szavát a Zengő védelme érdekében. A Mecsekbe tervezett katonai lokátorbázis ellen tiltakozó művészek többek között jelképesen örökbe fogadtak egy-egy tő fokozottan védett bánáti bazsarózsát is. Az érintett színészek névsorát a Civilek a Zengőért Mozgalom pénteken délelőtt, sajtótájékoztató keretében ismertette a Pécsi Országos Színházi Találkozó alkalmából. A bazsarózsát örökbefogadók között megtalálható többek között Bodrogi Gyula és Eperjes Károly, Szirtes Ági és Für Anikó, Koltai Róbert és Usztics Mátyás is. A mozgalom vezetői a rendezvény alkalmából egyúttal beszámoltak a résztvevőknek és a sajtó képviselőinek a lokátorbázis ügyének legújabb fejleményeiről is.

A szervezet közleménye szerint a NATO-lokátor munkálatainak megkezdése a közelmúltban hatalmas erőket mozgatott meg, és a természetért aggódók a nyugdíjas bányászoktól az egyetemi tanárokig szerte az országban szót emeltek a Zengő védelméért. Szerintük félő, hogy a döntéshozók csupán kivárnak, a politikai kampány befejezéséig.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!