Feljelentés a nyírkátai segélyügyben
A nyírkátai segélyek kifizetésének állítólagos elmaradása miatt feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen egy budapesti magánszemély, közölte Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön.
A hivatali visszaélés bűntettére alapozott beadvány most került át a szabolcsi főügyészségre, amely feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyben. A hatóságnak 15 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy a feljelentés-kiegészítés eredménye alapján elrendelje az eljárást, vagy elutasítsa azt.
A nyírkátai ügy még januárban váltott ki országos sajtóvisszhangot. Az akkor közöltek szerint a szabolcsi település önkormányzata nem, vagy csak részben fizette ki a segélyt a rászorulóknak.
A község önkormányzati vezetőinak akkori nyilatkozatai szerint csak késtek a rendelkezésre állási támogatások kifizetésével, mert a helyhatóság saját bevétel híján pénzügyi nehézségekkel küszködött a központi alulfinanszírozottság miatt.
A történtek miatt januárban civil és jogvédő szervezetek, illetve kisebbségi önkormányzatok vezetői egyaránt ígérték, hogy feljelentést tesznek az ügyben, de végül egy magánszemély fordult törvénysértést feltételezve az ügyészséghez.