Nyolc milliárdos hiánnyal zárja a tavalyi évet az MTV

MTI
2005.02.18. 10:26
Noha év közben milliárdokat sikerült megtakarítania a Magyar Televíziónak (MTV), 2004-et mintegy nyolcmilliárdos hiánnyal zárja a társaság - közölte az MTI-vel a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik, neve elhallgatását kérő tagja.

"Február végén lesz az üzleti zárás, de már most látható, hogy 2,5-3 milliárd forint körül lesz a megtakarítás egy olyan évben, amikor a várt források töredékét kapta meg az MTV" - jelentette ki a szakértő. Emlékeztetett arra, hogy 2004-re - körülbelül 33 milliárdos költségvetés mellett - 10,8 milliárd forintnyi rendkívüli állami juttatással kalkulált az intézmény, ám ebből csak 4,8 milliárdhoz jutott hozzá, miközben a televíziónak öt nagy nemzetközi sporteseményt - köztük az athéni nyári olimpiát - kellett közvetítenie. Mint mondta, a nyolcmilliárdos hiány felét görgeti a közszolgálati televízió, mivel tavaly négymilliárd forint hitelt vett fel; az intézmény - a műsorterjesztési költség mintegy 6,8 milliárd forintos támogatása mellett - az idén 18-20 milliárd forint állami juttatásra számíthat.

Holub Katalin, az MTV szóvivője január végén az MTI-nek elmondta: március végén terjeszti az idei üzleti tervét a Magyar Televízió vezetése a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége elé, a dokumentum részleteiről azonban nem nyilatkozott.