Miklós
-7 °C
4 °C

Eredménytelen az MTV-székházra kiírt pályázat

MTI
2000.11.15. 16:22
Kapcsolódó cikkek (1)
Eredménytelenül zárult a Magyar Televízió Rt. Szabadság téri székházának értékesítésére kiírt privatizációs pályázat - hozta nyilvánosságra az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Bár érkezett egyetlen érvényes ajánlat a megadott határidőig, az ebben ígért vételárat a privatizációs szervezet igazgatósága túl alacsonynak tartotta, ezért eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. A privatizációs szervezetnél elmondták, hogy 90 napon belül döntenek a hatmilliárd forintra taksált székház további sorsáról. A mostani már a második pályázati kiírás volt az MTV Szabadság téri székházára. Az első pályázati felhívás június 7-én zárult le, erre egyetlen ajánlat sem érkezett, noha a tájékoztatót és jelentkezési lapot két érdeklődő is megvásárolta. A volt tőzsdepalota épületét bérlő MTV Rt. a jövő év végéig maradhat az épületben. A vagyonkezelőnél korábban elmondták, hogy a székház eladásánál bel- és külföldi befektetőkre egyaránt számítanak. A pályázati kiírás szerint az épület későbbi hasznosításába a vagyonkezelő nem szól bele, ezt az V. kerületi önkormányzat korlátozhatja.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!