Bőhm András is indul az SZDSZ OT-elnöki posztjáért

2005.04.13. 12:13
Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője is elindul az SZDSZ országos tanácsának (ot) elnöki posztjáért. A politikus az Indexnek elmondta, nem a pártvezetés és nem is a "belső ellenzék" jelöltjeként száll harcba a posztért. Szólt arról, hogy többen megkeresték, és bíztatták az indulásra, és véleménye szerint megfontoltságát ismerik a pártban és tekintélye is van.

Bőhm elmondta, szeretné visszaállítani az ot-ben a vitákat és azt is el akarja érni, hogy ezek végén konszenzus jöjjön létre. Beszámolt arról is, hogy nagyobb teret akar adni az önkormányzati és a fővárosi témáknak.

Közölte, úgy tudja, eddig csak Gusztos Péter jelezte, hogy indulna a posztért, amiről valamikor május elején döntenek majd.