Clinton átmeneti koordinációs tanácsot hozott létre

MTI
2000.11.27. 23:24
Bill Clinton amerikai elnök hétfőn közölte újságírókkal: utasítást adott az "átmenet koordinációs tanácsának" létrehozására. Ennek az eddig ismeretlen funkciójú testületnek a létrehozását az tette indokolttá, hogy a november 7-i amerikai elnökválasztás nyomán mindeddig nem lehetett egyértelműen megállapítani, ki tekinthető az új, "megválasztott elnöknek". A megválasztott elnök számára hagyomány szerint szövetségi pénzalap és egy minden szükséges infrastruktúrával ellátott washingtoni irodaház áll rendelkezésre a felkészülés időszakában, hogy minél simább legyen a kormányzat januári - ezúttal 20-án esedékes - átadása-átvétele. George Bush republikánus elnökjelölt - floridai választási győzelmének hitelesítése nyomán - vasárnap este bejelentette igényét mindarra, ami a megválasztott elnöknek az átmenet időszakában jár. Clinton azonban most közölte: egyelőre nem lehet megmondani, ki a megválasztott elnök, mert a felek között bírósági jogviták vannak függőben. A hivatali idejének lejártához közeledő elnök azt mondta: nem volt személyes szerepe abban, hogy az illetékes kormányhivatal egyelőre nem bocsátotta a Bush-csapat rendelkezésére a megválasztott elnöknek szánt infrastrukturális hátteret. Úgy döntött azonban, hogy létrehozzák az átmenet koordinációs tanácsát.