Árpád
-1 °C
9 °C

Persányit lemondásra szólította az esztergomi képviselő-testület

MTI
2005.08.12. 19:49
Lemondásra szólította fel a dorogi hulladékégető szennyezésével kapcsolatos intézkedések elmulasztása, valamint "tetteinek hamis állításokkal való leplezése" miatt Esztergom képviselő-testülete Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert - mondta el a város polgármestere.

A képviselők által elfogadott előterjesztés szerint az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a 2005. július 8-án bekövetkezett szennyezés óta nem tette meg a szükséges intézkedéseket, nem vizsgálta ki a szennyezés mibenlétét, nem derítette föl forrását. Meggyes Tamás polgármester rámutatott, hogy az önkormányzatnak sikerült felderíteni és meghatározni a vegyi anyagok kibocsátóját, az ONYX Magyarország Kft. dorogi hulladékégetőjét. Az ONYX által szennyezett csapadékcsatornát hatmillió forintos költséggel lehet megtisztítani, a költségeket a város és a gyógyszergyár megfelezné- mondta Meggyes Tamás polgármester.

R. Bakonyi Ágnes, a tárca szóvivője elmondta: Persányi Miklós nem tartja szükségesnek, hogy reagáljon a képviselő-testület véleményére, mert továbbra sem akar részese lenni a folyamatos politikai hisztériakeltésnek.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!