Natália
-3 °C
8 °C

Májusban választások Itáliában

MR
2001.03.09. 23:15
A köztársasági elnök feloszlatta a parlamentet és megszületett a választási dátum is. Az olasz szavazópolgároknak május 13-án kell az urnákhoz járulniuk. Így véget a 13. törvénykezési ciklus a középbal koránya, amelyben három miniszterelnök négyszer váltotta egymást. Romano Prodi 96. áprilisában vezette győzelemre a centrum és a baloldal koalícióját, amelyet a Kommunista Párt buktatott meg. Massimo D'Alema két kormánya, majd az egykori szocialista Giuliana Amato következett. Az elmúlt öt esztendőben Itália belépett az euro országok közé, katonai missziót indított Albániában és részt vett a koszovói konfliktusban. A vezetést most Francesco Lutelli, Róma volt polgármestere vette át. Ellenfele a médiamágnás Silvio Berlusconi, oldalán a Padánia Köztársaságról mára már lemondott Umberto Bossival. A legutolsó időközi fordulóban a középjobb mutatkozott erősebbnek. Újdonság, hogy május 13-án egyben helyhatósági választást is tartanak majd. A választási kampány már rég megkezdődött. A jelöltek óriásplakátokkal versenyeznek egymással abban, ki legyen Itália következő, 59. kormányfője.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!