Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Pokolgép robbant Kabulban

MTI
2001.03.17. 19:37
Nagyerejű robbanás rázta meg szombaton az egyik kabuli főutcát néhány perccel azután, hogy a tálib kormány oktatási miniszterét szállító gépkocsi arra haladt. A robbanás következtében két ember életét vesztette. A helyszínen tartózkodó tálib fegyveresek szerint a pokolgépet egy taxiban rejtették el és távirányítóval hozták működésbe kevéssel azután, hogy Amir Han Motaki oktatási miniszter autója éppen elhaladt az úton. Motaki ellen két éve Kabulban már megkíséreltek egy merényletet. A robbantásnak egy asszony és egy kisfiú esett áldozatul, akik egy másik taxiban utaztak. Az úton haladt még egy tálib fegyvereseket szállító nyitott teherautó, a fegyveresek közül többen megsérültek, néhányuk állapota válságos. A robbanószerkezet szilánkjai a szomszédos házakba is berepültek, megsebesítve további hét embert. A robbantás elkövetését eddig egyetlen csoport sem vállalta.