Az MSZP szerint alkotmányellenes a pénzügyi törvénycsomag visszaküldése

MTI
2001.06.25. 16:35
A szocialisták szerint a köztársasági elnök alkotmányellenesen küldte vissza megfontolásra az Országgyűlésnek a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt, ezért annak újbóli, keddre tervezett zárószavazásán az MSZP nem vesz részt. Keller László frakcióvezető-helyettes hétfőn emlékeztetett arra, hogy az államfő és a házelnök aláírásával ellátott és a Magyar Közlöny kiadójához megküldött szöveg nem a parlament által elfogadottnak felelt meg, hiszen tartalmazott egy meg nem szavazott kitételt is, amely egységes postai szolgáltatóként a Magyar Postát nevezi meg. Szerinte az államfőnek, miután az Országgyűlés már döntött az előterjesztésről, csak arra lett volna lehetősége, hogy a hibát kijavítva küldi meg a törvényt a nyomdának. Keller leszögezte: sérti a hatályos hitelintézeti törvényt az a kormánydöntés, amely szerint a Magyar Posta 15 százaléknál nagyobb részesedést szerezhet a Postabankban. Közben az MSZP és az SZDSZ kivonult az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, miután a kormányoldal nem vette figyelembe észrevételeiket a pénzügyi tárgyú törvények zárószavazásához érkezett módosító javaslat megtárgyalásakor. A bizottság kormánytöbbsége végül egyhangúlag megszavazta a módosító javaslatot, amely a törvénybe beemelné, hogy egyetemes postai szolgáltatónak a Magyar Posta Rt.-t kell tekinteni. Ez a változtatás szükséges ahhoz, hogy a posta 15 százaléknál nagyobb tulajdonrészt szerezhessen a Postabankban.