Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Titkos konzultáció Orbán és a ballib pénzügyesek között

2005.10.25. 10:54
A magyar gazdaság jövőjét érintő kérdésekről konzultált a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere, László Csaba és Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. vezetője Orbán Viktorral. A kormányoldalhoz kötődő kutatókat Matolcsy György hívta meg a Fidesz pártalapítványának székházába.

Az Index információi szerint a magyar gazdaság 2006-os esélyeiről beszélgetett a Fidesz elnökével többek között Lengyel László, László Csaba és Vértes András.

Az euró esélyei

A Fidesz elnöke az általa szeptember 14-én a Gellért Szállóban elindított gazdasági konzultáció keretében találkozott a napokban több gazdaságkutatóval. A nem nyilvános fordulót a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Közalapítvány budai székházába hívta össze a szervezéssel megbízott Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere. A hosszas tárgyaláson, úgy tudjuk, téma volt az euró bevezetésének kérdésköre, a jelenlegi kabinet gazdaságpolitikája, valamint beszéltek a hazai gazdaság 2006-os lehetőségeiről is.

Nem beszélnek róla

Az Index megkérdezte László Csabát, hogy miért fogadta el Orbán Viktorék meghívását, ám a volt pénzügyminiszter nem kívánta kommentálni az eseményt. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke szintén az esemény nem nyilvános jellegére hivatkozott, és leszögezte: akkor sem ad ki információt a szokatlan összetételű megbeszélésről, ha annak megtörténte nyilvánosságra kerül. Lengyel László többszöri próbálkozásunkra sem reagált megkeresésünkre.

Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Konzultáció szóvivője viszont leszögezte, a Matolcsy György által szervezett megbeszélések mindenki előtt nyitva állnak. A gazdasági konzultáció lényege, hogy megismerjék a gazdaság minden szereplőjének véleményét. Cséfalvay szerint ráadásul a kutatók nem pártszinezet alapján vizsgálják a költségvetés várható mozgásterét, még akkor sem, ha politikai meggyőződésük egyértelmű. A szóvivő egyébként konstruktívnak és jó légkörűnek minősítette a megbeszélést.

A gyógyszerészekkel is

A Gazdasági Konzultáció honlapján található eseménylistán nem tüntették fel a gazdaságkutatókkal folytatott tárgyalást, bár a megbeszélésre a résztvevők nevének említése nélkül az egyik tévészereplése során tett utalást a Fidesz elnöke. A honlap szerint eddig három budapesti és két vidéki eseményen többek közt a családi gazdaságokról, a Balaton gazdaságfejlesztési lehetőségeiről és a turizmusról volt szó. Orbán legutóbb a Magyar Gyógyszerész Kamara tagjaival tárgyalt.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.