Gyurcsány volt cégtársa is gazdasági konzultál a Fidesszel

2005.09.14. 13:36
A gazdasági szereplők véleményét szeretné kikérni Orbán Viktor felkérésére a gazdasági konzultációs testület, amelynek tanácsadó testületében helyet kapott az a Tolnay Lajos, aki cégén keresztül tulajdonosa volt korábban egy olyan vállalkozásnak, amelynek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Altus Rt.-je is érdekelt volt.

Elindult a gazdasági konzultáció, közölte sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A Fidesz elnökének ismertetése szerint a következő hónapokban fórumokon, az interneten és levélben kérik a gazdaság legfontosabb szerepelőinek véleményét a magyar gazdaságpolitikáról, az akció eredményeit pedig december végén egy dokumentumban foglalják össze.

Nem része a Fidesz-hierarchiának

A pártelnök, aki még a Fidesz júniusi kongresszusán tett javaslatot a gazdasági konzultációra hangsúlyozta, a konzultációt irányító csapat nem része a Fidesz hierarchiájának, nem áll pártirányítás alatt, így ő sem akar beleszólni a munkájába, legalábbis az utasítások szintjén, ugyanakkor több rendezvényen is részt vesz majd.

A gazdasági konzultációs testületet Matolcsy György volt gazdasági miniszter irányítja és a tanácsadó testületben mások mellett megtalálható Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Rt. vezérigazgatója is, aki másfél éven át cégtársa volt a jelenlegi miniszterelnöknek. A M.A.B. Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaságnak ugyanis 2001. júniusától 2002. októberéig résztulajdonosa volt Tolnay cége, a Magyar Alumínium Rt., valamint tavaly októberig ugyancsak érdekelt volt a szállodákat tulajdonló társaságban Gyurcsány Ferenc cégbirodalmának zászlóshajója, az Altus Rt. is.

Korszakváltás

A testület tagja e mellett Székely Péter, a Transelektro csoport elnöke, Pitti Zoltán egykori APEH-elnök, Parragh László - a Magyar Keresekedelmi és Iparkamara elnöke. A testület szóvivője Cséfalvay Zoltán, titkára pedig Csizmadia Norbert lett.

Orbán a gazdasági konzultációt korszakváltásnak nevezte, megjegyezve, hogy az elmúlt tizenöt év gyakorlata az volt, hogy egy kész programhoz igyekeztek megnyerni a gazdasági élet szereplőit. "Ezen most változtatunk, meghallgatjuk és megkérdezzük a gazdasági élet szereplőit arról, hogy szerintük mi lenne az a gazdaságpolitika, amely a magyar nemzeti érdekeknek a leginkább megfelelne, és utána ebből próbálunk aztán majd, ezeket a törekvéseket összehangolva választási és kormányzati programokat kialakítani" - mondta Orbán Viktor.

A nemzeti vagyont egyetlen kormány se adhatná el

Kitért arra, hogy a nemzeti vagyonszerződés kapcsán kezdeményezett konzultációt szeretnék gyorsan végig vinni, néhány megbeszélés után pedig benyújtani az erről szóló javaslatot a parlamentnek. Ez azt tartalmazná, hogy a nemzeti vagyonhoz sorolt javakat egyetlen kormány se adhatná el egyszerű többséggel, csak kétharmadossal.

Azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök is a privatizáció lezárását szorgalmazta, úgy fogalmazott: várják az erről szóló konkrét előterjesztést, azonban addig is "könyörögve kéri" a miniszterelnököt, hogy ne akkor alkossák meg a privatizációt lezáró törvényt, "amikor már kisöpörték a teljes kincstárat, hagyjanak benne valamit, hogy legyen mit megőrizni".

Hangsúlyozta, 2006 után Magyarországnak nem pártkormányra és pártprogramra van szüksége, hanem nemzeti kormányra, amely a magyar gazdaság nemzeti érdekeit próbálja meg érvényesíteni. Véleménye szerint ehhez jó út, biztató első lépés a gazdasági konzultáció, amely "ideológiától teljesen mentesen, pártszimpátiától mentesen képes lesz arra, hogy a magyar gazdasági élet szereplőinek közakaratát a gazdaságpolitikával kapcsolatban megfogalmazza".

Matolcsy György elmondása szerint a gazdasági élet háromszáz meghatározó szereplőjéhez intéztek levelet, amelyben azt kérik, hogy a szervezetek osszák meg velük a gazdaságról alkotott képüket, de fórumokat is szerveznek a következő hónapokban, illetve elindítottak egy honlapot is, amelyen mindenki elküldheti hozzászólását.