Judit
-2 °C
8 °C

Előzetesben tartják a Medgyessy ellen szervezett tüntetés vezetőjét

2003.12.02. 12:50
A rendőrség hetvenkét órán belül bíróság elé állítja Kocsis Imrét, a Lelkiismeret '88 Csoport vezetőjét rendzavarás és gyülekezési joggal való visszaélés miatt, addig viszont őrizetben tartják a férfit. Eközben a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezett nyílt levélben tiltakozik a belügyminiszternél a gyülekezési szabadság megsértése ellen.
Kozák László szóvivő az Indexet arról tájékoztatta, hogy a Lelkiismeret'88 Csoport hétfőn feloszlatott tüntetésének vezetőjét továbbra is szabálysértési őrizetben tartják, és hetvenkét órán belül, gyorsított eljárással bíróság elé állítják.

A TASZ tiltakozik a tüntetés betiltása ellen
A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet Lamperth Mónika belügyminiszternél tiltakozott a Lelkiismeret '88 csoport tüntetésének betiltása ellen. Emlékeztetett arra, hogy a rendőrség a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére hivatkozva 2003. elején sorozatban tiltott be politikai demonstrációkat. Ez akkor nyilvános botrányhoz, majd a hatóság meghátrálásához vezetett. A TASZ aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a jogsértő gyakorlat újrakezdődik. Felszólította a belügyminisztert: tegyen meg mindent azért, hogy a rendőrség tartsa tiszteletben a gyülekezési szabadságot.
A tavalyi hídlezárás kapcsán elhíresült szervezet hétfőn annak ellenére tüntetést szervezett Medgyessy Péter miniszterelnök háza elé, hogy a rendőrség kétszer is, a bíróság pedig egyszer elutasította bejelentésüket. A rendőrség a tüntetést feloszlatta, és több tucat tüntetőt előállított.

Kocsist rendzavarással és a gyülekezési joggal való visszaéléssel gyanúsítják. Kérdésünkre, hogy korábban, a szintén illegálisan szervezett tüntetések vezetőjét, miért nem tartották előzetesben, mint most Kocsist, Kozák László azt mondta: a döntést az illetékes rendőri hatóság hozta meg.