Natália
-3 °C
8 °C

Képviselőjelöltségével fizethet az SZDSZ-es renitens

2005.08.11. 11:31
Vitatkoznak az SZDSZ-ben arról, hogy indulhatnak-e a jövő évi választásokon azok a a képviselők, akik a párt döntése ellenére szavaztak az államfőválasztáson. Mécs Imre úgy látja, valószínüleg önállóan kell majd indulnia, Wekler Ferenc jelölt lehet, Béki Gabrielláról még nincs döntés.
Mécs Imre úgy tűnik mintha megegyezett volna a szocialistákkal, és ez egy kicsit megnehezíti a dolgot, mondta Kuncze Gábor SZDSZ-elnök csütörtök reggel a Nap-keltében. A tévéműsorban azt firtatták, mi lesz annak a három képviselő jövő évi jelöltségével, akik az államfőválasztás harmadik fordulójában a frakció döntésével ellentétben részt vettek a szavazáson, és Szili Ktalaint támogatták.

Kuncze szerint Mécs Imre, Béki Gabriella és Wekler Ferenc akkor indulhatnak SZDSZ-es színekben a jövő évi választásokon, ha van olyan csoport, amelyik indítja őket.

Mécsről szólva azt mondta, "az SZDSZ szervezetei között még nem volt olyan, amelyik jelölte volna, ha őt jelölik, akkor ő fog indulni, ha nem őt jelölik, akkor meg az fog indulni, akit jelöltek".

Felháborodott

Kuncze nyilatkozata után Mécs Imre felháborodva nyilatkozott: nem igaz, hogy nem jelölte egy csoport sem, és az sem igaz, hogy megegyezett a szocialistákkal. Kiderült, hogy a budapesti, II. kerületi csoport egyhangúlag jelölte már, igaz, ahhoz a körzethez az I. kerületiek ajánlása is kellene, de az még nem született meg.

"Úgy tűnik, elkerülhetetlen, hogy függetlenként induljak 2006-ban" - mondta, majd cáfolta az MSZP-vel folytatott tárgyalásokról szóló nyilatkozatokat. Arra a kérdésre, hogy szóba került-e az MSZP részéről, hogy induljon az ő színeikben azt mondta, "az egy másik dolog".

Mécs nehezményezte, hogy vele az SZDSZ-től senki nem tárgyal a képviselőjelöltségről. Szeptember elején lesz egy frakcióhétvége, akkor biztos szóba kerül, mondta.

Kuncze a tévéműsorban megjegyezte, Béki Gabriella nem döntötte el, hogy indul-e, Wekler Ferencről az államfőválasztás előtt megszületett a döntés, hogy a lakóhelye szerinti választókörzetben indítják.

Mécs eredményei
1990: XV. kerületben győztes.
1994: XV. kerületben második, végül a budapesti listáról került be.
1998: egyéniben nem indult, Bencsik János mandátumát kapta meg a választások után.
2002: I. kerület, a 2. fordulóban a szocialista jelölt visszalépett a javára, de így 722 szavazattal elmaradt Nagy Gábor Tamás (Fidesz) mögött. Végül Demszky Gábor megüresedő helyére került.