Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Még nem regisztrálták a meleg polgári kört

2003.07.28. 13:53
Még nem foglalt állást a melegeket és leszbikusokat is tömörítő Sokszínű Magyarország Polgári Kör regisztrálásáról a Demokrácia Központ. Aradi Gábor, a kör alapítója nem tartja provokációnak színrelépésüket, a Polgári Körök szervezését koordináló Hende Csaba azonban igen, és közleménye szerint nem tartanak kapcsolatot a szervezettel.
Naponta bővül a Sokszínű Magyarország Polgári Kör taglétszáma - nyilatkozta az Indexnek Aradi Gábor, a jelenleg tizenhét tagot számláló kör alapítója, aki bízik benne, hogy a polgári körökkel kapcsolatot tartó Demokrácia Központ mihamarabb regisztrálja őket. A szervezet egy hete nyílt levéllel állt a nyilvánosság elé, amelyben elhatárolta magát Usztics Mátyás homofób megnyilvánulásaitól, valamint a melegek tüntetését megzavaró szélsőségesektől.

Hende: Nyilvánvaló provokáció

Hende Csaba a múlt hét végén közleményben határolta el magát a meleg polgári körtől, nyilvánvaló provokációnak minősítve azt. Hende jelezte, hogy a melegeknek alkotmányos jogaik gyakorlására már léteznek civil szervezetek, melyek céljai azonban nem egyeztethetőek össze a polgári mozgalom elképzeléseivel. Ennek ellenére ugyanakkor a polgári körök honlapján megjelent a szervezet múlt heti nyílt levele.

Aradi: Konzervatív melegek vagyunk

Aradi Gábor nem érti, miért tekintik provokációnak színrelépésüket, amikor konzervatív beállítottságúak lévén eddig is részt vettek a polgári körök rendezvényein. Aradi szerint a jövőben is állást kívánnak foglalni a bármilyen kisebbségeket ért támadások ellen, beleértve például a kormány, a határon túli magyarok ellehetetlenítését eredményező lépéseit. Az alapító szerint sokan támogatásukról biztosították kezdeményezésüket és több, nem meleg tagja is lett a szerveződésnek. A legidősebb szimpatizánsuk például egy hatvankét éves nyugdíjas asszony.

Aradi azt még nem tudja, milyen lépéseket tesznek, ha a Demokrácia Központ visszautasítja regisztrációjukat, mert szerinte ez a hatályos jogszabályokkal ellentétes volna, így nem kizártak esetleges jogi lépések sem. De az sem lehetetlen, önálló civil szervezetként folytatnák, ugyanakkor az alapító azt is elképzelhetőnek tartja, hogy nem regisztrált polgári körként tevékenykednek tovább. A polgári körök sajtófőnöke csak később reagál arra, regisztrálják-e a meleg polgári kört.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor a választási vereség után kezdeményezte polgári körök alapítását. A mozgalom eredeti célja, hogy helyi szerveződések, baráti körök formájában őrizze meg a tavalyi választási kampány idején felerősödött politikai aktivitást. Az elmúlt évben azonban más alapokon is létrehoztak polgári körök. A központ tájékoztatása szerint sok jogvédő, természetvédő szervezet alakult, de mint arról az Index elsőként beszámolt, szerveződött - etnikai kisebbségi alapon - roma polgári kör is a fővárosban.