Megszüntetett eljárás Millenáris-ügyben

2003.07.31. 15:05
Az Index információi szerint az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást Berkecz Mária, a Millenáris Kht. korábbi ügyvezetője ellen, az ajándékórák ügyében. Mint ismert a társaság 402 millió forintért vett órákat, melyeket a belépőjegyek mellé adtak ajándékba. A rendőrség azért javasolta a vádemelést, mert látogatottság-fokozó marketingfogásra ekkora összeget fizetett ki az állami költségvetésből finanszírozott társaság.
Berkecz Mária szerint az ügyészség minapi döntésével - mellyel bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást az ajándékórák ügyében - lezárult a Millenáris-ügy és világosan kiderült, hogy nem történt bűncselekmény.

A kormányváltás után új vezetése lett a Millenárisnak, Mizsei Zsuzsa, a KDNP egykori választmányi elnökének személyében. Az új vezetés számos kifizetést hűtlenkezelésként értékelt, ezért még tavaly nyáron büntetőfeljelentést tett a társaság korábbi vezetése ellen.

Előzmények

Felrótták Berkeczéknek, hogy többször fizettek például ugyanazért a haletetésért, vagy hogy túl sok pénzt költöttek a Millenáris Park takarításáért. A rendőrség megállapította, hogy a feljelentésben szereplő vélelmezett visszaéléseket nem követték el, de a nyomozóhatóság azt sem találta törvénysértőnek, hogy a kht. előző vezetése drágán bérelt tévéstúdiót, illetve világítástechnikai eszközöket.

A rendőrség csak a Millenáris ajándékórák ügyében javasolta a vádemelést. A hatóság azonban nem azt rótta fel, hogy a hetvenmillió forintért beszerzett órákért 403 millió forintot fizettek ki, hanem azt tartotta a törvényekkel ellentétesnek, hogy a látogatottság-fokozó marketingfogásra ekkora összeget fizetett ki az állami költségvetésből finanszírozott társaság. Berkecz Mária a döntést kommentálva az Indexnek úgy nyilatkozott: örül a határozhatnak, mely kimondta, nem történtek bűnesetek a társaságnál. Az óra-akciót Berkecz ma is jó ötletnek tartja, melyről az alapító kancellária döntött, nem pedig ő. Amikor egyébként elfogytak az órák a látogatottság is csökkent, ami Berkecz szerint az ajándék-akció sikerét igazolja.

A végkielégítési ügy folytatódik

A Millenáris-üggyel kapcsolatban, így már csupán egy eljárás maradt: a Berkecz Mária végkielégítésével kapcsolatos kifizetések kapcsán, ebben az ügyben az ügyészség vádat emelt, de ezzel párhuzamosan egy munkaügyi per is folyamatban van. A büntetőügy azért indult, mert a kancellária új vezetése sokallotta a volt ügyvezetőnek kifizetett végkielégítés összegét, amellyel tízmilliós hallgatási pénz is járt Berkecz Máriának. A kht. szerint az ügylet nyomán 36 millió forintos vagyoni hátrány érte a társaságot.