Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Adócsalás és testi sértés miatt zárta ki két tagját az MSZP

2005.04.04. 11:48
A szocialista párt országos etikai bizottsága szombaton kizárt a pártból két bűncselekmények miatt elítélt férfit. Huszka Imre ellen a bíróság könnyű testi sértés miatt hozott ítéletet, Czeglédy Csabát pedig adócsalás miatt találták bűnösnek.

Huszka Imrét és Czeglédy Csabát kizárta a pártból a Magyar Szocialista Párt országos etikai bizottsága, értesült az Index. Simon Gábor, az etikai bizottság elnöke az Indexnek elmondta, a két férfit a Vas megyei és a Hajdú megyei etikai bizottság már korábban kizárta a pártból, de ők fellebbeztek, így az országos testület több hónapos vizsgálat után szombaton hozta meg jogerős döntését.

Könnyű testi sértés és adócsalás

Az etikai bizottság bűncselekmények miatt zárta ki a két férfit. Huszka Imrét, aki egykor a párt Hajdú megyei alelnöke volt, könnyű testi sértés miatt találta bűnösnek a bíróság, Czeglédyt pedig adócsalásban marasztalták el. Simon elmondta, hogy az MSZP erkölcsi szintje ott kezdődik, hogy bíróság által elítélteket kizárják a pártból.

Más esetek

Huszka Imre ellen az ügyészség más bűncslekmény gyanúja miatt is eljárást folytat: a gyanú szerint Huszka Juhászné Lévai Katalin megyei közgyűlési elnökre, debreceni parlamenti képviselőre hivatkozva arra kívánt rávenni polgármestereket, hogy az általa javasolt beruházóval végeztessék el a közműfejlesztéseket.

A 29 éves Czeglédy önéletrajza szerint ő volt Szombathely első diákpolgármestere 1994-95-ben. 1998 óta a megyei közgyűlés képviselője. Az Index a hétvégén megpróbálta elérni a két kizárt politikust, de próbálkozásaink nem jártak sikerrel.