Judit
-2 °C
8 °C

Állítólag csak viccelt a Munkáspártnak segítséget ajánló fideszes

2006.03.16. 13:44
A Fidesznek érdeke, hogy a Magyarországi Munkáspárt2006 induljon a választásokon, hogy szavazatokat veszítsen ezáltal az MSZP. A Fidesz közleményben tagadta a vádakat, az egyik hírbehozott képviselő viszont a Klubrádiónak elismerte, hogy felajánlotta segítségét, később visszavonta nyilatkozatát, és azt állította, csak viccelt. Az MSZP a választási bizottsághoz fordult.

Ajánlószelvény-gyűjtésben ajánlotta fel segítségét a Munkáspárt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőjelöltjeinek a Fidesz három, szintén a megyében induló aspiránsa, állította keddi sajtótájékoztatóján Vajnai Attila. A Thürmer-féle Munkáspártból kivált szervezet alelnöke három konkrét esetről számolt be: Tóth András, Vinnai Győző és Hajzer László Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes képviselőjelöltek ajánlottak fel segítséget a listaállításban.

Az ügyben az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete törvénysértés megalapozott gyanúja miatt bejelentést tett az érintett nagykállói körzet választási bizottságánál. Azért az MSZP, mert a Munkáspárt kicsúszott a háromnapos bejelentési határidőből.

Az érintett nyíregyházi körzetben pénteken tesznek feljelentést a szocialisták. Veres János pénzügyminiszter, a térség MSZP-s országgyűlési képviselője csütörtökön jelezte, hogy már náluk vannak a felvételek, amelyeket benyújtanak a választási bizottsághoz.

"Ostoba és nyilvánvaló provokációnak tartjuk a Munkáspárt vádjait" - írja közleményében a három hírbe hozott fideszes jelölt. Szerintük a Munkáspárttól megkeresték a Fideszt, "de mi nemet mondtunk arra a kérésre, hogy adjunk ajánlószelvényt a jelöltjeiknek". Viszont a közlemény megjelenése előtt Tóth András nyilatkozott a Klubrádiónak, megerősítve számukra, hogy felajánlotta segítségét a Magyarországi Munkáspárt2006-nak, később azonban visszavonta nyilatkozatát és újra interjút adott a rádiónak. "Kezdetektől nekem eszem ágában sem volt, hogy kopogtatócédulákat adjak nekik" - mondta az interjúban Tóth.

"De hát azzal bíztatta őket, hogy segít nekik kopogtatócédulát gyűjteni" - vette fel a riporter, mire Tóth András azt mondta: "De hát nem érti? Nem akartam, hogy már rögtön az elején kedvüket vesszék." A riporter további kérdéseire azt mondta, "Mondom, biztatásképpen kecsegtettem őket", majd kifejtette, nem kell minden szavát komolyan venni, majd nekiszegezte a kérdést a rádiósnak: "Ha most azt mondanám, hogy megölöm elhinné?" Végül azzal zárta nyilatkozatát, csak viccből mondta, hogy felajánlotta segítségét a kis baloldali pártnak.

Vajnai Attila ugyan állítja, hogy hangfelvételük van a fideszes ajánlatról, ugyanakkor egyelőre nem tette közzé a felvételt, viszont levelet írt a Fidesznek, azt kérve, járuljanak hozzá a felvétel közléséhez. A Fidesz reakciójában provokációnak nevezte a Munkáspárt2006 állításait, viszont arra nem reagáltak érdemben, hogy közzétehető-e a hangfelvétel.