A Fidesz felezné az önkormányzati képviselők létszámát

2006.07.11. 17:44
Hétfőn az ellenzék leszavazta a kormány javaslatát, hogy a megyerendszert régiók váltsák fel, illetve hogy csökkenjen az önkormányzati képviselők száma. Azt mondják, radikálisabb csökkentést akarnak. A kormány viszont nem zavartatja magát, és tovább dolgozik a régiók kialakításán.

Felére csökkentené a megyei önkormányzati képviselők létszámát a Fidesz. Az erről szóló javaslatot kedden önálló képviselői indítványként nyújtják be a parlamenthez, közölte Répássy Róbert frakció-vezetőhelyettes az MTI-vel.

Radikálisabbak lennének

A politikus utalt arra, hogy előző nap az Országgyűlés elvetette a kormány azon javaslatát, amely szerint a megyei önkormányzatok képviselőinek száma 20 százalékkal, egyötödével csökkent volna, de nem egyenletesen, hanem differenciáltan. "Mi a szavazáskor tartózkodtunk" - idézte fel Répássy Róbert, aki azzal indokolta döntésüket, hogy a kormányzati indítványnál radikálisabb létszámcsökkentést javasoltak.

Répássy Róbert szerint a kormánypártok úgy próbálják beállítani, hogy a Fidesz nem támogatta a létszámcsökkentést, a valóság ezzel szemben az, hogy a pártnak sokkal radikálisabb javaslata volt.

Az SZDSZ szerint hiteltelen

Az SZDSZ szerint hiteltelen a Fidesz önkormányzati képviselői létszámcsökkentési javaslata. Kuncze Gábor elmondta: a Fidesz úgy csinál, mintha meg akarná változtatni a nagyrendszereket, de az érdemi javaslatokat nem hajlandó támogatni. A pártelnök hozzátette: ha a Fidesz benyújtott javaslatát értelmesnek találják, akkor a szabad demokraták azt hajlandók támogatni, de félő, hogy azt az őszi önkormányzati választásokon már nem tudják érvényesíteni.

A kormány végigviszi

A kormány végigviszi az önkormányzati rendszer reformját, megtalálja az egyszerű többséget igénylő eszközeit a hatékony, színvonalas és olcsóbban működő államigazgatás kialakításának, írta Tóth József, a Baloldali Önkormányzati Közösségek (BÖK) elnöke kedden, miután Gyurcsány Ferenc konzultált a szervezet tagjaival.

Ennek részleteit Jauernik István szocialista képviselő ismertette. Közleménye szerint feles jogszabályokkal is lehet erősíteni a regionális önkormányzatok és a kistérségi társulások szerepét. "Mivel az Országgyűlés nem fogadta el az alkotmánymódosítást, továbbra is lesznek megyei önkormányzatok, de úgy gondoljuk, hogy ennek ellenére is jelentős feladatokat tudunk megszervezni regionális szinten" - közölte a szocialista politikus. Jauernik beszélt a pénzügyi ösztönzésekről, és arról, hogy a települési önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy kistérségi szinten szervezzék meg például az oktatást, az orvosi ügyeletet, a háziorvosi körzeteket, a hulladékgazdálkodást és az ivóvízellátást.