Mária
-7 °C
3 °C

5:0 helyett 4:1 Hillerék javára

2004.10.18. 14:05
Tisztújítást, fiatalítást hajtott végre az MSZP a hétvégi kongresszuson. Az elnökhelyettesnek megválasztott Szekeres Imre lett a „porszem a gépezetben”, ugyanis ő az egyetlen, fontos tisztséget betöltő személy, aki nem az új pártvezetés forgatókönyve szerint került posztjára.
„5:0 helyett 4:1” – így érzékeltette egy informátorunk azt, hogy az MSZP hétvégi kongresszusán az új pártvezetés számításaival és igényeivel ellentétben Szekeres Imre lett a párt második embere.

A pártvezetésből most kiszorult, a régi garnitúrához tartozó másik forrásunk szerint a Hiller-csapatnak Szekeres pozícióba kerülése ennél azért komolyabb problémákat jelenthet. A nagy szervezőnek tartott Szekeres ugyanis a kormányátalakítás során kiesett a kormányból, így gyakorlatilag csak a pártépítéssel és a pártszervezéssel kell majd foglalkoznia.

„Szekeres kiszervezheti a pártot Hiller mögül” – vélekedett szocialista informátorunk, aki szerint erre az új elnökhelyettesnek lesz is ideje, ellentétben a kulturális tárcát is irányító pártelnökkel.

Vannak akik máshogy gondolják

„Még nincsenek leosztva a szerepek” – mondta egy forrásunk, aki szerint Szekeres, mint szervező az új elnökség összetétele miatt nem kerülhet monopolhelyzetbe. Rámutatott, hogy az elnökségbe több olyan fiatal szocialista is bekerült, aki „nem egy budapesti irodából” jutott a vezetésbe, azaz korábban is járták az országot, vannak kapcsolataik.

„Ha baj lesz, az nem a szereposztásból következik majd” – vélekedett a párt és a kormány viszonyait is ismerő forrásunk, aki szerint az elnökhelyettes feladatkörének meghatározása korlátozódhat csupán arra is, hogy helyettesítse az elnököt.

A tisztújításról
A kormányfő környezetében úgy értékelik, hogy az MSZP-kongresszus egyik legnagyobb eredménye, hogy egy fiatal, „a pártból vétetett” elnökséget, csapatot választottak meg, amely többségében megegyezik a Hiller István által korábban kívánatosnak tartott összetétellel. Az MSZP vezetésének - beleértve az elnököt, elnökhelyettest, az alelnököket, a válaszmányi elnököt és az elnökséget - 41,6 az átlagéletkora. Az előző vezetésé 45 év volt. Az új csapat legfiatalabb tagja a 29 éves Újhelyi István, a legidősebb pedig az 54 éves Szekeres Imre. Az elnökség tagjai még Juhász Ferenc alelnök, Simon Gábor választmányi elnök, Kállai Katalin, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Mandur László, Mesterházy Attila, Németh Ferencné, Steiner Pál, Vadai Ágnes, Veres János és Veress József. Az újonnan megválasztott vezetőségben, csakúgy mint a régiben, négy nő van.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!