Árpád
-1 °C
9 °C

Orbán kormányoktól független magyar világot akar

2002.07.27. 15:15
Bálványoson is az ellenfél szervezettségével és a jobboldal szervezetlenségével magyarázta a választási vereséget Orbán Viktor. A volt miniszterelnök szerint "ki kell építenünk kis magyar polgári világunkat, a maga intézményeivel és sajtójával. Ennek a polgári világnak kell olyan erőssé válnia, hogy intézményeit soha, semmilyen kormány ne hagyhassa figyelmen kívül" fogalmazott Orbán.
A "kormányoktól független magyar világ" kiépítésének szükségességéről beszélt szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor a Bálványos Nyári Szabadegyetem zárónapján. A közel háromezer fős hallgatóság nagy éljenzéssel fogadta a politikust, akit a vitavezető tisztét ellátó Toró T. Tibor, az RMDSZ vezetésével szemben álló Reform Tömörülés elnöke a magyar nemzet miniszterelnökeként mutatott be.

Megkerülhetetlenek lettek a belpolitikában a határon túli magyarok

Orbán Viktor előadásában azt mondta, hogy kormánya az elmúlt négy évben nagyon határozott nemzeti integrációs politikát folytatott, amelynek egyik legfontosabb eleme a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés stratégiája volt. Szerinte a határon túli magyarok megkerülhetetlen tényezői lettek a magyar belpolitikának.

A nemzetstratégia irányvétele szempontjából meghatározónak nevezte, hogy az új kormány újra kezdi-e az előző kormány által lezárt privatizációt, vállalja-e az állam, hogy előnyt biztosít a magyar vállalkozóknak, biztosítja-e, hogy a termőföld magyar kézben maradjon.

"Változtatni kell a gondolkodásunkon"

A magyar belpolitikáról szólva Orbán Viktor közölte, hogy a polgári oldalnak változtatnia kell gondolkodásán, mivel a közéletet eddig a kormány felől nézte. Emlékeztetett arra, hogy a vele egyetértőkkel korábban azt tanácsolták az erdélyi magyaroknak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belüli barátaiknak: olyan kis magyar világot építsenek ki Erdélyben, amely intézményeivel szilárdan megáll a saját lábán; ez a fontos, nem az, hogy milyen erős, vállal-e kormányzati szerepet vagy sem az RMDSZ.

Most Magyarországon kell felépíteni kis magyar polgári világunkat, a maga intézményeivel és sajtójával. Ennek a polgári világnak kell olyan erőssé válnia, hogy intézményeit soha, semmilyen kormány ne hagyhassa figyelmen kívül - szögezte le. Orbán szerint a következő választásokra "lélekben és számszerűen is meg kell erősödnünk, de azután is erősíteni kell a polgári világ kormányoktól független intézményeit, hogy a helyes útról már ne térhessünk le".

Valamit elhibáztunk

Kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy a választási kampányban a volt kormánypártok valamit elhibáztak, mert az eredmény nem az lett, amit vártak. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, miért voltak olyan sokan, akik azt akarták, hogy ne az ő kormányának politikája folytatódjon. Nem voltunk elég meggyőzőek, mert nem voltunk olyan szervezettek, mint az ellenfél, amely képes arra, hogy minden egyes emberig eljusson - fogalmazott.

Polgári körök a határon túl is

Orbán közölte, hogy a polgári körök Hajrá, Magyarország! mozgalma nem korlátozódik Magyarországra. Alakultak már polgári körök Erdélyben és a Felvidéken is, ezekkel a magyarországi mozgalom kapcsolatban áll.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!