A Fidesz-KDNP három, a többi párt öt alelnököt akar a Házba

2006.05.04. 18:39
A bizottságok számának csökkentésében és az Országgyűlés alakuló ülésének napirendjében egyetértettek, a parlamenti alelnökök számában és az ülésrendben azonban nem a pártok vezetői a csütörtök délután tartott egyeztetésen. A Fidesz és a KDNP szerint elég lenne három alelnök is, míg a többi párt szerint öt ilyen posztra van szükség.

Az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről zárt ajtók mögött tanácskoztak a pártok vezetői és a köztársasági elnököt képviselő Tari Sándor, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője. A megbeszélésen az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ, az MDF és a KDNP képviselői vettek részt.

„Öt parlamenti alelnöki helyre van szükség, ezzel az MDF és az SZDSZ is egyetért” – mondta a megbeszélés után Lendvai Ildikó. A szocialisták eddigi frakcióvezetője szerint erre azért van szükség, mert a parlament az elkövetkező időszakban hetente többször is ülésezik majd. (Az előző ciklusban is öt alelnök volt).

Jobbszélre nyomnák az MDF-et

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője viszont azzal érvelt: takarékossági okokból elég lenne három alelnöki poszt is. Deutsch-Für szerint 1990-2002-ig három alelnök segítette a parlamenti munkát, és ez bevált. A Fidesz és a KDNP javaslatának hátterében többen azt a törekvést sejtik, hogy az MDF ne juthasson alelnöki helyhez.

A megbeszélés résztvevői az ülésrendről is vitatkoztak. Ahogy az SZDSZ-t képviselő Eörsi Mátyás fogalmazott:”a Fidesz szeretné kinyomni jobbszélre az MDF-et” (mármint a padsorok jobb szélére). Erre Dávid Ibolya az Index kérdésére azt felelte: „volt ilyen javaslat, de elfújta a szél”.

Rubovszky György a KDNP nevében elmondta: ragaszkodnak a magyar parlament hagyományainak megfelelő ülésrendhez, s ennek értelmében az ülésterem Duna felőli oldalán foglalna helyet az ellenzék.

Dávid Ibolya arról beszélt, hogy az MDF konkrét takarékossági és célszerűségi javaslatokat nyújtott be. Kevesebb és kisebb létszámú bizottságra van szükség – foglalta össze az MDF elnöke.

Szigorítások

Javaslataik között elhangzott, hogy meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a képviselők helyett párttársaik szavazzanak a bizottságokban. Az MDF szerint ne kapjon díjazást az a képviselő, aki meghatározott számú szavazáson nem vesz részt, továbbá korlátoznák a telefonhasználatot és a külföldi utazásokat, s csak számla ellenében fizetnék a szállásdíjat.

Az SZDSZ szerint is kevesebb bizottságra és bizottsági helyre van szükség, de Eörsi Mátyás szerint erről csak a kormányzati struktúra ismeretében lehet majd dönteni.

A pártok arra számítanak, hogy május 16-án lesz az alakuló ülés, ahogy azt Sólyom László köztársasági elnök javasolta. Ezt ugyanakkor befolyásolhatja az, ha Kecskeméten meg kell ismételni a második fordulót. Erről a bíróságnak még döntenie kell.