Csúszhat a parlament alakuló ülése

2006.05.03. 19:20
Bár az államfő már összehívta május 16-ára az országgyűlés alakuló ülését, lehet, hogy csúszik a parlament létrejötte. Az egész annak függvénye, hogy Kecskeméten megismétlik-e a választást. Közben a pártok már gőzerővel készülnek a parlament megalakulására és csütörtökön már tárgyalóasztalhoz is ülnek.

Elképzelhető, hogy nem tud alakuló ülést tartani az országgyűlés május 16-án, ha Kecskeméten új választást tartanak, és az eredmény ellen jogorvoslattal élnek. Amíg nincs 386 megbízólevél, addig nem lehet összehívni a parlament alakuló ülését - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke.

A bíróság dönt

A választás megismétlését rendelte el korábban a kecskeméti választási bizottság, amit későbhb jóváhagyott a megyei választási testület is. A végső szót viszont a megyei bíróság mondja ki majd. Mint ismert többek között azért rendelteék el a választás megismétlését, mert a szavazás előtt olyan szórólapok lepték el a várost, amelyek azt állították, Szécsi Gábor, a koalíciós pártok közös jelöltje visszalépett és immár Horváth zsolt fideszes jelöltet kell támogatni.

Szigeti Péter OVB-elnök utalt arra, hogy ha nincs egyéni mandátum, akkor nem lehet kiosztani sem a területi, sem az országos listás mandátumokat. Választási szakértők szerint így akár május végéig is elhúzódhat valamennyi mandátum kiosztása. A köztársasági elnök kedden jelentette be, hogy május 16-ára összehívja a parlament alakuló ülését.

Fel kell osztani a parlamenti patkót

Csütörtökön tárgyalások kezdődnek a parlamenti pártok kijelölt képviselőinek részvételével, ahol az alakuló ülést készítik elő. A pártoknak meg kell állapodniuk a parlamenti patkó frakciók közti felosztásáról, illetve a Parlamentben és a Képviselői Irodaházban történő elhelyezésükről, dönteni kell arról, hogy kit hívjanak meg az alakuló ülésre. Mindemellett napirendre kerül a házelnöki és a bizottsági struktúra. Az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztását célzó napirendre tesz javaslatot várhatóan az MSZP a köztársasági elnök által összehívott, a parlamenti alakuló üléssel kapcsolatos egyeztetésen - értesült szerdán az MTI.

Az MTI úgy tudja, hogy a csütörtökön kezdődő egyeztetésen a szocialisták - a képviselők mandátumigazolása mellett - várhatóan csak az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztását fogják napirendként javasolni az államfőnek, a bizottságok számáról még nem tárgyalnának, mert azt a kormányzati struktúrához szeretnék igazítani. Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó szocialista politikusok megerősítették azt a sajtóértesülést, hogy az MSZP képviselő-csoportja egyelőre nem választja meg a frakció tisztségviselőit, mert megvárják, amíg tisztázódik, kik lesznek a kormány tagjai.

Kevesebb bizottságot akarnak

Deutsch-Für Tamás vezeti a Fidesz tárgyalódelegációját, a KDNP részéről valószínűleg Semjén Zsolt pártelnök, Latorcai János és Rubovszky György képviselő vesz részt az egyeztetésen. Az MDF-et Dávid Ibolya elnök és Herényi Károly frakcióvezető képviseli a szabad demokratákat pedig Eörsi Mátyás, ügyvivő képviseli.

A KDNP nem támogatja azt a szabad demokrata javaslatot, hogy csökkentsék a parlamenti bizottságok számát, az MDF viszont egyetért a liberálisok javaslatával. A kereszténydemokraták már is bejelentették igényüket az országgyűlés egyik alelnöki posztjára, amelyre Harrach Pétert ajánlják.