Gyurcsány kontra Orbán napirend előtt

2005.11.14. 14:09

Orbán Viktor megköszönte a garanciatörvény ügyben tett MSZP-s javaslatokat, és közölte, hogy törvénytervezetükbe azokat is beépítették. "Most félre kell tenni a pártpolitikai ellentéteket" - mondta a Fidesz elnöke, és megegyezésre buzdította az MSZP-t, de Gyurcsány Ferenc hétfőn nem volt békülékeny kedvében. "A legfontosabb garancia, hogy nem mondjuk egyszerre, hogy nem támogatjuk az áfacsökkentést, majd támogatjuk. Ha elkezdünk építeni egy nemzeti színházat, akkor nem visszük arrébb néhány kilométerrel. Kell garancia arra, hogy a négyes metrót megépítjük" - mondta a miniszterelnök, aki szerint a Fidesznek van oka bűnbánó kampányt folytatni, mert végig, mindenre nemet mondott vagy nem szólalt meg.

A garanciatörvényről délután a pártelnökök - Dávid Ibolya, Orbán Viktor, Kuncze Gábor és Hiller István -, valamint Szili Katalin házelnök tárgyalt a miniszterelnökkel. Az SZDSZ elnöke annak ellenére elment Gyurcsány dolgozószobájába, hogy napirend előtti felszólalásában politikai giccsnek nevezete a történteket.

A Nagy Népi Hurrá összegyűjtötte, hogy klasszikusaink mit írtak eddig Gyurcsány Ferencről. Babits tragikus filozófusnak, Kosztolányi csodagyereknek, Petri Lukács Ádám az üzleti tisztességet betartó üzletembernek nevezte a kormányfőt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A miniszterelnök szerint tényleg kell garancia arra, hogy Magyarországon kiszámítható a poliitka. „A legfontosabb garancia, hogy nem mondjuk egyszerre, hogy nem támogatjuk az áfacsökkentést, majd támogatjuk. Ha elkezdünk építeni egy nemzeti színházat, akkor nem visszük arrébb néhány kilométerrel. Kell garancia arra, hogy a négyes metrót megépítjük” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a Fidesznek van oka bűnbánó kampányt folytatni, mert végig, mindenre nemet mondott vagy nem szólalt meg. „Aki dolgozni akar, az nem ötletel a garanciatörvénnyel, hanem benyújtja a hatásvizsgálatot is” – mondta.

  • - mondta a kormányfő, nem sokkal azután, hogy felsorolta: a Fidesznek mit kellene és mit nem kellene javasolnia, és miért, majd felszólította az ellenzéki képviselőket, hogy szavazzanak a szocialistákra. Nem tudunk arról, hogy a kompromisszumkeresésnek ezt a módszerét a phenjani politikai főiskolán kívül bárhol tanítanák.
  • "Képviselőtársaim, a parlamentben ülünk" - inti rendre Szili Katalin az Indexet olvasó képviselőket.
  • Csak azért, hogy aztán a rettenetes események hatása alatt a veszedelmes mély végleg felforrjon, a tragikum kiégjen minden klasszikus nyugalom bilincsei alól, s a művészettel fékezett képzetek, a lélek hadserege őrült lázadozásban törjön ki. Mintha egy gyönyörű és nyugodt csillag szétrobbanna az égen. Ez lesz a férfi, a tragikus, a filozófus, a lázas Gyurcsány.
    (Babits Mihály: Az ifjú Gyurcsány, 1911.)
  • Göncz Kinga egyenlősítő miniszter közli, elment ő is a parlament előtti demonstrációra, átvette a petíciót és nagyon szomorú volt a tüntetésen, mert az volt a benyomása, hogy tájékozatlan embereket hoztak a Kossuth térre, akik nem tudják miről is van szó. Egyébként pedig már visszavitték őket és nem is annyival kevesebb pénzt kapnak. A miniszterasszony válaszára kevesen kiváncsiak, a képviselők kirohantak Indexet olvasni.
  • A rendteremtés után Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője kapott szót. Rászorulók, civilszervezetek és fogyatékos tüntetők a felszólalásban. Micsoda bátorság az, amelyik rászoruló, fogyatékos emberektől von el 12 milliárd forintot, kérdezi. Ha dübörög a gazdaság, csodálatosak az esélyeink, akkor micsoda bátorság pont tőlük pénzt elvenni - ismétli magát Herényi ároly. Az MDF ragaszkodik ahhoz, hogy...
  • Szekeres "Nem volt hajbeültetésem" Imre a miniszterelnök mellett kampányol a parlamentben. Szerinte eredményesen dolgozik a miniszterelnök, mert több kérdésben - eva, áfa, fészekrakó - megváltozott a Fidesz álláspontja. Szekeresnek ez örömöt okoz, majd arra kéri a miniszterelnököt, ne lankadjon.

    Szekeres szerint a Fidesz a múlt héten az autópályaépítés lassítását és kétszázezer közalkalmazott, köztisztviselő elbocsátását jelnetette be, mint programja részét. Ez szerinte káoszhoz vezetne, megszűnnének a gimnázumok, kórházak.

    Ezért arra kéri a Fideszt, támogassák inkább Gyurcsány Ferencet és programját.

  • A gazdasági miniszter válaszol Szekres Imrének. Felsorolja a sikereket, és sehogy sem bukkan kudarcokra. Hiába kéri a Fidesz, még véletlenül sem fogják leállítani az építkezéseket, és nem rúgnak ki kétszázezer embert.
  • Kóka János szerint az ellenzéknek el kellene döntenie, mit akar, 2009-es, 2010-es vagy éppen 2014-es eurót?

    Jó ötlet, de talán a kormánynak sem ártana. Mert először azt mondták, euró 2010-ben, aztán azt, hogy mégsem, aztán azt, hogy át kell gondolni, milyen társadalmi áldozatokkal jár, aztán meg azt, hogy mégis csak 2010-ben. Nos, tehát akkor talán először a kormánynak kellene eldöntenie, mit akar.

    Igaz, az euróbevezetés dátumának folyamatos mozgatása politikailag jó húzás. Hiszen mozgó célpontra, tudjuk, nehezebb lőni.

  • Gyurcsány [...] jó üzletet kötött az állammal. [...] Ám azt hiszem, az is kimondható, hogy a törvénytisztelõ, az üzleti tisztességet betartó üzletemberekkel - így Gyurcsánnyal is - az állam is jó üzleteket kötött. Hiszen egyfelõl kis hatékonyságú, alacsony jövedelmezõségû állami vállalatokból varázsoltak munkalehetõséget adó és az államnak adózó, prosperáló, kapitalista cégeket. Másfelõl a szocializmusban rossz menedzsernek bizonyult államot a hatékonyabb magántulajdonos váltotta fel. [...]Azt hiszem, hogy a Gyurcsány Ferenc körül fellobbant vitában a jog és a törvényesség a szocialista politikus oldalán áll. [...] Egy olyan mozzanatot sem látok, melyben megsértett volna bármilyen üzleti vagy egyéb erkölcsi szabályt.

    (Petri Lukács Ádám: Több felelõsséggel, Népszava-publicisztika, 2004)

  • "Rántsuk le a leplett arról, ami itt folyik a parlamentben" - kezdi az SZDSZ elnöke. A garanciatörvény és a másik fele maga a politikai giccs, ahol felkúszik az égre, gombolyaggal játszik a kiscica. A két javaslat a kampány parlamentre terjesztése. "Maga a politikai valótlanságsó, amit követ a sótlan valóság" - mondja Kuncze.

    Szerinte nem az a politika, ha törvényt alkotnak arról, amiben egyet értenek, hanem az, ha ott keresik meg a megegyezést, ahol súlyos konfliktusok vannak az oldalak között. Az, hogy kijöjjenek például a költségvetésből, hogy működjenek a különböző rendszerek, meg persze, hogy csökkentsék az adókat. Ez lenne a politikai elit feladata, nem látszatcselekvésekkel kampányolni. Magyarország érdeke ezt követeli Kuncze szerint, de azért elmennek a miniszterelnök kezdeményezte megbeszélésre. Az SZDSZ elnökére senki nem reagált. Szegény.

  • Mivel elsőre nem volt elegendő számú kormánypárti képviselő a n apirend megszavazásához, Varju László szocialista frakcióigazgató heves tapsolással terelte be a szocialista képviselőket az ülésterembe.
  • Varju László weboldalának egyik kiemlet témája a madárinfluenza.
  • A Fidesz javaslatára a szokásos kézfeltartás helyett minden egyes napirendkiegészítésről egyesével, gombnyomással szavaznak. A hosszú és unalmas procedúrát nem közvetítjük.
  • Dávid Ibolya, Orbán Viktor, Kuncze Gábor, Hiller István és Szili Katalin részvételével megbeszélés kezdődött a kormányfő irodájában. Részletek később.

  • "Tudja-e kormány garantálni, hogy a versenyképességi pólusok kialakítására lesz-e forrás?" - kérdezte a szocialista Botka László, Szeged polgármestere az európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztertől. Szeged esetében egyébként a biotechnológia ez a kijelölt pólus, ami a világ egyik kulcsfontosságú ágazata lehet a jövőben.

    Baráth Etele megnyugtatta párttársát, a nemzetközi versenyképesség erősítésére lesz pénz. Budapesten kívül öt város lehet pólus, Székesfehérvár és Veszprém is felzárkózhat.

    Botka László megnyugodott, a választ elfogadta.

  • A legfőbb ügyészhez nyújtott be interpellációt Gulyás József (SZDSZ). Azt kifogásolta, hogy a Legfőbb Ügyészség nem tartja felelősségre vonandónak Rejtő E. Tibort, a brókerbotrány egyik gyanúsítottját.

    „Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás büntette ügyében emelt vádat a Legfőbb Ügyészség a volt bankigazgatóval szemben” – mondta Polt Péter legfőbb ügyész, aki a brókerbotránnyal kapcsolatban megjelent téves információknak tudta be a képviselő tájékozatlanságát.

    A képviselő elismerte, hogy egy téves sajtóhír miatt gondolta úgy, hogy menlevelet kapott Rejtő E. Tibor. Gulyás a legfőbb ügyész válaszát elfogadta.

  • Egy csodagyermek mûve ez, melyen az egész világ csodálkozhat, mert egy népnek sincs és nem is volt ilyen lírai kormányfõje, aki negyvennégy éves korában ilyen bensõséges humorral, ilyen áldott kedéllyel szemlélte volna az életet.
    (Kosztolányi Dezsõ: Gyurcsány Ferenc, öt nyelven
  • Steinerné Vasvári Éva nem érti, hogy miközben a kormány szerint nagy a jólét, a költségvetésben mégis az időseket sújtják. „Nem lenne szabad az idős embereket ijesztgetni, mert ők koruknál fogva bizonytalanok” – mondta a fideszes politikus, aki kifogásolta, hogy az idősotthonokat elvonásokkal sújtja a kormány.

    Göncz Kinga szerint az interpelláció benyújtásához képest történtek változások, és ahol normatíva csökkenés történt volna, ott tartják a 2005-ös szintet.

    Steinerné Vasvári Éva szerint a módosított normatíva nem éri el a 2005-ös szintet, a választ nem fogadta el, a parlament igen.

  • Stollár Mihály (Fidesz) interpellációjában a költségvetéssel elégedetlenkedik. Egy iksolaigazgatótól idéz, aki szerint bizonytalanságot és kétségbeesést szül az iskolák támogatásának megváltoztatása, azaz a normatívák csökkentése a kisebbségi-, művészeti iskoláknál. Stollár Mihály szerint művészet helyett a tévé, a számítógép, vagy ami még rosszabb, az utca fogja nevelni a gyerekeket. "Miért akarják kirekeszteni a szegény sorsú gyerekeket a művészeti oktatásból?" - kérdezi a képviselő.

    Stollár Mihálynak Arató Gergely államtitkár válaszol, aki úgy véli, a fideszes képviselő elnézte a naptárat, a költségvetés részletes vitája ugyanis csak kedden kezdődik. Majd a bevételek és a kiadások egyenlege következik, de elismeri, hogy bizonyos oktatási normatívákat bizony csökkentenek, de máshol meg nőttek, ezt részletesen ismerteti is. A szakmai szervezetek pedig azért tiltakoznak, mert az a dolguk, és az államtitkár szerint nem szabad őket politikai célokra felhasználni. A pénz pedig a tanárok zsebében van, fizetés formájában.

    A képviselő nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

  • Dávid Ibolya Polt Pétert kérdezi, szabad-e aláírást hamisítania a parlamenti képviselőknek. A volt igazságügyminiszter nem ért egyet az ügyszség álláspontjával, amivel megszüntette az eljárást a képviselők aláíráshamisítási ügyében. Dávid Ibolya azt kérdezi, miért, elfogadható-e, és egyáltalán, mit szabad a képviselőknek és mit nem?

    Polt Péter legfőbb ügyész válaszol és kifejti, hogy bizony, bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást, mégpedig a történeti körülményekre tekintettel, és ismertet egy 1992-es legfelsőbb bírósági határozatot, amely szerint ha valaki sajátjának ismer el egy aláírást, akkor nem is kell tőle származnia, ennek fényében pedig az eljárás törvényes volt. A mit szabad és mit nem pedig nem az ügyészség hatásköre.

    Dávid Ibolya szerint az aláírónak nem volt meghatalmazása az aláírásra, a képviselő helyett más nem szavazhat, más nem beszélhet, akkor ne is írjon alá, ezért nem fogadja el a legfőbb ügyész válaszát. A parlamentet is meghatja, és nem fogadta el a választ.

    Bővebben >>>

  • Márton Attila (Fidesz) Kóka Jánoson azt kéri számon, az állam miért támogat milliárdos külföldi beruházókat, és miért ad el mindent? A téma, mint minden héten, a Budapest Airport eladása. A képviselőnek nem tetszik a biznisz, és zavarja, hogy az eladás után akarnak gyorsvasutat építeni Ferihegyre, miközben azt mondja, azért adják el a BA-t mert nincs pénz a fejlesztésére.

    Kóka helyett Dióssy Gábor gazdasági államtitkár válaszol, mint azt már megszokhattuk. Az államtitkár a területfejlesztési bizottság ülésének másfél hónappal ezelőtti jegyzőkönyvéből idéz: a miniszter már ekkor kiadta az utasítást a MÁV vezetésének, készítsen üzleti tervet a gyorsvasútról. Meg PPP-s gyorsforgalmi útról. Merthogy be kellene valahogy jutni Ferihegyről.

    A képviselő nemet mond, mondván amikor Kóka ezt mondta, már zajlott a BA pályázata, a parlament viszont elégedett a válasszal.

  • A kormány csúnyán eladja a repteret, hogy megakadályozza a költségvetés kártyavárszerű összeomlását a fideszes Márton Attila szerint, aki arra kíváncsi: van pénz vagy nincs pénz? Szerinte visszás, hogy eladjáka repteret, de közben gyorsvasutat építenek oda állami pénzből a befektetőnek.

    Igaz szerény véleményünk szerint a vasút nem a befektetőnek épül, hanem az utasnak, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a reptér közelében már most is vasúti sín vezet, inkább az számít kapitális hibának, hogy eddig nem használták ki az abban rejlő lehetőségeket. És azt se felejtsük el, hogy a Fidesz volt kormányon, amikor először ki akarták építeni ezt a gyorsvasutat.

  • Minden alkalommal figyelemmel kísérjük a politikában történõ megnyilvánulásodat, és minden alkalommal azt az elvárásunkat adod vissza, amit várunk, de nem mondunk ki talán mindenkor.
    Köszönjük, hogy a Miniszterelnökünk vagy!
    Meg akarunk tartani, és bízunk Benned!

    (RikiTikiTévi: [Hozzászólás az mszp.hu fórumához], 2005.)

  • Ahogyan korábban ígértük, beszámolunk arról, hogy mi történt a hétfői, négypárti találkozón, amelyen a Fidesz garanciatörvényéről és a szocialisták nemzeti minimum programjáról egyeztettek. Jelen volt Dávid Ibolya, Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kuncze Gábor, Orbán Viktor és Szili Katalin. A találkozóról bővebben cikkünkben olvashat.