Egyetértenek a pártok: kezelni kell a magyar-szlovák viszályt

2008.11.10. 11:51

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről, azaz a Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslatról szavaz mai ülésén az Országgyűlés. Az ellenzéki pártok korábban úgy nyilatkoztak, nem szavazzák meg a jövőre bevezetendő, a nagy energiaellátó és -kereskedő cégekre kivetendő nyolcszázalékos adót tartalmazó előterjesztést, így a törvényjavaslat elfogadása attól függ, hogy a szocialisták tudják-e biztosítani a jelenlévők többségét.

    A javaslat alapján a várható költségvetési bevétel eléri a 30 milliárd forintot. Ebből a fogyasztók számlajóváírás, valamint korszerűsítési támogatás formájában részesülnének. A határozathozatalok után kezdődik az adótörvények módosításának vitája. Az előterjesztéssel egyszerűbbé válik az igénybe vehető adókedvezmények rendszere, egyszerűsödik az adóbevallás is. Nő az átalányadózás értékhatára, megszűnik az adómentes béren kívüli juttatások 400 ezer forintos korlátozása. Az új szabályozás alapján a cégautó adót jövőre minden olyan autó után fizetni kell, amelyre költséget számolnak el. (MTI)

  • A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a mai parlamenti ülés. Gyurcsány Ferenc a magyar-szlovák viszonyról szól majd.
  • A Fidesz most is kivonult Gyurcsány Ferenc felszólalásakor. A miniszterelnök szerint ha nem vigyázunk, a nacionalisták tönkretesznek minket. Szlovák és magyar nacionalisták provokálják egymást. Pár száz szélsőséges keveset tud építeni, de sokat tud ártani.

    "A szélsőségesek olyan bajt okozhatnak, aminek az árát az unokáink is fizetni fogják" - mondta Gyurcsány. Abban nincs vita, hogy elfogadhatatlan, ha vezető szlovák politikus a magyarokat ócsárolja, ha a határmenti magyaroknak meg kell küzdeniük településük nevének használatáért, és az is elfogadhatatlan, ha látszólagos ok nélkül támadnak kommandósok fociszurkolókra.

    01
    Fotók: Huszti István
  • Az is elfogadhatatlan a miniszterelnök szerint, ha szurkolás helyett provokációs céllal indulnak el keresni a baj, elfogadhatatlan, ha Magyarországon szlovák zászlót égetnek. Az is elfogadhatatlan, ha Magyarországon bántják Szlovákia vezetőit.

    Európából nézve szabad szemmel alig látható az a különbség, hogy Szlovákiában a nacionalisták kormányon vannak, nálunk meg a politikai élet peremén, mondta Gyurcsány.

    Nem lehet, hogy miközben a kommunikációs csatát megnyerjük, a gyermekeink elvesztik a történelmet. Ezért Gyurcsány azt üzeni Szlovákia valamennyi polgárának, hogy Magyarország, beleértve valamennyi parlamenti pártot, tiszteletben tartja Szlovákia integritását és függetlenségét.

  • A miniszterelnök szerint nem vagyunk kellemes helyzetben, mert olyasmit kell kezelnünk, amit nem mi okozunk, hanem pár száz szélsőséges. A beszéd helyett másfajta cselekvésre is szükség van. Gyurcsány attól fél, hogy cselekvés helyett a parlamenti pártok egymással kezdenek veszekedni. Le akar ülni és megbeszélni, mit csináljanak, ezért azt kéri a parlamenti pártok elnökeitől, hogy az interpellációk elhangzása után beszéljék meg, hogy mit csináljanak.

  • Németh Zsolt, a Fidesz külügyi illetékese odasúgott valamit a Fidesz frakcióvezetőjének.
  • A szlovák–magyar-viszony az 1990 utáni történelem egyik mélypontján van. A Fidesz húsz éve azt a politikát folytatja, hogy nem lehet gyűlöletre épülő politikát folytatni. A zúgolódó MSZP-sekre reagálva Navracsics emlékeztetett a 23 millió romános MSZP-s kampányra és a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra.

    Navracsics örül, hogy esély van egy közös nyilatkozattervezet elfogadására, és Szili Katalin vezetésével ötpárti találkozó lesz. A frakcióvezető ugyanakkor indokoltnak tartja a Gyurcsány kezdeményezte elnöki találkozót is.

    Szlovákia ugyanakkor azért játszhatja ezt a szerepet, mert gazdasági sikertörténet az övék, mi pedig legyengültünk. Jellemző szerinte, hogy amikor Slota lekócosasszonyozta Göncz Kingát, akkor nem a miniszterelnök, hanem a külügyi bizottság fideszes elnöke védte meg.

    03
  • Legyen bátorságunk kimondani, hogy az, amit a Jobbik, a Magyar Gárda csinál ebben a kérdésben, az a határon túli magyarság érdekeivel ellentétes, mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, aki szerint a magyar parlament összes pártjának el kell határolódni tőlük.

    Fodor szerint nem igaz, hogy azok vannak többségben a két országban, akik ellentétet szítanak, de a két nép kapcsolatában érezteti hatását, hogy a szlovák koalíció tagja lehet egy szélsőséges párt.

    04
  • Elítélünk minden provokációt, ezt tesszük már 64 év óta, mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, aki szerint - a szlovák rendőrattak elítélésekor - Magyarországra vetül Gergényi árnyéka. Semjén arra kérte Gyurcsányt, hogy kezdeményezzen nemzetközi lépéseket, mivel Fico pártjával egy családban van.

    06
  • Nincs helyük a közéletben azoknak a tömörüléseknek, amelyek kárt okoznak akár egyetlen határon túli magyarnak is, mondta Boross Péter, az MDF szónoka, aki feltette a kérdést: a magyar baloldal lelkiismerete tiszta-e? Hányszor mosták össze a jobboldalt a szélsőjobboldallal? Miért engedi meg magának egy baloldali politikus, hogy a turult egy szélsőjobboldali jelképnek tartja?

    07
  • "Abban mindannyian egyetértünk, hogy van veszély" - mondta Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető, aki szerint pitiáner dolog most a büfében védeni a magyar érdeket, utalt a Fidesz kivonulására. Lendvai szerint a Fidesz eddig következetesen akadályozott meg minden fellépést, amely bármely ország szélsőségeseit megfékezhette volna. De most veszélyhelyzet van, ne erről beszéljünk, mondta.

    08
  • Az a ritka pillanat van, hogy az alapkérdésben egyetértünk, vagyis abban, kinek ártanak a magyar és a szlovák szélsőségesek: a határon túli magyaroknak. Megismételte, hogy várja a pártelnököket az irodájában.

    15
  • Gratulálni kell Barack Obamának, és nem pusztán kényszerből, hanem szívből, ugyanis az USA-ban történelmet írtak, mondta Mesterházy Attila. A szocialista frakció ezzel át is csapott a hazai mezsgyére, merthogy szerinte Obama trónra emelése bővíti majd Magyarország lehetőségeit. Aztán példabeszéd jött, miszerint a tengeren túlon még együtt tudnak működni, és sem a republikánusok, sem a demokraták nem ódzkodnak elmenni egyetlen válságkezelő ülésre sem. Lásd: Orbán nálunk szkippeli a gazdasági csúcsot. Ja, példálózott Mesterházy, McCain is elismerte veresége után, hogy Obama az ő elnöke is lesz, és nem hepciáskodott arról, hogy a nemzet nem lehet ellenzékben.
    09
  • Csapody Miklós leragadt a Kárpát-medencében, és a szlovák-magyar viszonyt próbálta kiegyenesíteni. Merthogy az MDF-es honatya szerint az utóbbi hetekben tönkrement minden diplomáciai erőfeszítés, amit itt Antall József óta tettek. A szlovákok durván gázba küldik a hunokat, a magyarok pedig Pilisszántón randalíroznak. Nem lehet gyűlöletkeltésre gyűlöletkeltéssel reagálni, magyarázta Csapody. Azt persze nem vitatta, hogy Fico kormányában a fasiszta Tiso nemzetvezető öröksége diktálja a ritmust, de szerinte ez is kezelhető. Csapody módszere: a magyar uniós képviselők érjék el, hogy az európai közösség vegye napirendre a magyar-szlovák affért.
    10
  • Fodor Gábor elmúlt reményekre emlékezett, miszerint mindenki azt hitte, hogy ha a Közép-Európa népei berobognak az Unióba, akkor feledik a régi ellentéteket. De, állapította meg az SZDSZ elnöke, a jelenlegi szlovák kormány a nacionalizmusra apellál, és hidegen hagyja, ha ezt a szlovákiai magyarok sínylik meg. Fodor receptje szerint erről az útról akkor téríthető le Fico, ha a magyar idehaza mutat példát, és a pannon dombok között semmiféle szélsőségességet nem tolerál. Fodor arra bíztatta a parlamentet, hogy ezt a pártok öntsék valami nyilatkozat formájába, és dorongolják le az olyan erőket (lásd: Jobbik, Magyar Gárda), amelyek újra fizikailag (úttorlasszal) akarják kettéválasztani az országot. És persze, szorgalmazta az SZDSZ elnöke, a két nép józan többségére hivatkozva keressenek szövetségeseket a magyar politikusok szlovák kollégáik között.
    05
  • Soltész Miklós Marxtól citált államadóságról értekező passzust, és megfeddte a kormányt, hogy 2002 óta megduplázták az államadóss0ágot, így aggastyánra és csecsemőre egyaránt 800 ezer forintnyi törlesztőrészletet pakoltak. Most pedig a kormány megint nem a néppel törődik, a 600 milliárdos segélycsomagot mindenféle idegen tulajdonú banknak akarják odaadni. A válság terhét meg a lakosság fizeti meg, pedig ők nem tehetnek semmiről, a krízist épp a bankok hozták az ország nyakára. És, követelte a KDNP-s honatya, vallják végre be, hogy az IMF-hitellel mekkorára hizlalták az államadósságot.
    11
  • cikkünk a témában:

    Vas állami temetési segélyt adna tb-fizetőknek

    Az MDF frakcióját majdnem megtorpedózó képviselő leporolta a kegyeleti segély indítványát.
  • Veres János szerint Soltész ne értetlenkedjen, a kormány minden kiadható információt már publikált. A bankokat a pénzügyminiszter szerint meg érdemes támogatni, hiszen a dotációért cserébe az állam tulajdonrészt szerezhet a bakokban, így gazdagszik a nép. (Ja, és ez nem államosítás, hiszen pénzt ad az állam az új javakért.)
    12
  • Varga Mihály is a 600 milliárdos bakmentő csomagot ostorozza, hiszen annak belengetése előtt a hivatalos verzió szerint a pénzintézeti rendszer kitartóan stabil volt. Akkor, kérdezett költőit a Fidesz alelnöke, mikor mond igazat a kormány. Amelyik mélyen hallgat arról, hogy hogyan vergődött az államcsőd szélére az ország, sőt júniusban még óriásplakáton hirdette a kabinet, hogy vége a megszorításoknak, "beindultunk". Úgyhogy, mondta Varga, most már végre joga van tudni mindenkinek, hogy mire költi az IMF-hitelt a kormány. Például jut-e a növekvő munkanélküliség megfékezésére, amely immár a középosztályt is fenyegeti.
    13
  • Ismét Veres lépett sorompóba, mondván: ha majd lesz végleges megállapodástervezet, akkor majd a részletekbe beavatják a költségvetési bizottságot is. Amit meg eddig tudni lehet, állította a pénzügyminiszter, azt már a kormány közkinccsé tette.
    14
    Fotók: Huszti István
  • Információink szerint a Gyurcsány által spontán összerántott "mini szlovák-csúcson", bár a miniszterelnök a pártelnököket invitálta, Navracsics Tibor képviseli Orbán helyett a Fidesz.
  • Most Deutsch Tamás interpellálta az önkormányzati minisztert a faluk jegyzőinek írt levél miatt. Gyenesei magyarázkodott, hogy ő csak a programok egyeztetése miatt írta és küldte a levelet, de Deutsch Tamás ezt nem fogadta el. A parlament elfogadta a miniszter válaszát.
  • Karsai Péter MDF-es honatya a fatolvajok szezonjának eljövetele miatt aggódott felszólalásában. Ezek a bűncselekmények kevés kockázattal járnak, azonban nem szabad elsiklani a dolog komolysága felett. Karsai emlékeztetett mindenkit, ő bizony jó párszor felszólalt már a témában a Házban, mégsem foglalkozott senki érdemben a problémával. Sérelmezte még a honatya azt is, hogy a nemzeti válságcsúcson nem került napirendre a lopás kérdésköre. Tudniillik, gazdasági nehézségek közepette, megszaparodik azok száma, akik így próbálnak könnyíteni helyzetükön. Egy szökkenéssel máris a távhő problémát boncolgatja a honatya, nyilvánvaló ugyanis, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek falopással oldják meg a hideg által teremtett gondokat.
  • A miniszterelnök helyett Gráf József agrárminiszer válaszolt Karsai felvetésére. A miniszter összefogást kezdeményez az ügyben, szerinte az illegális fakitermelés már a rendszerváltás óta súlyos probléma, ennek kezelését nem tudja egyetlen tárca ellátni. Kormányzati fellépésre van szükség a miniszter szerint, aki meglebegtetett egy előterjesztést is, mely az erdőtörvény módosításáról szól. Tevékenyen, megfelelő erővel kell részt venni az elhárításban. A rendőrség és a polgárőrség bevonását is szükségesnek látja Gráf.
  • Lakos Imre állította pellengérre a kormányt, hogy miközben jelentős adóterheket von el, mit sem tesz az állam hatékonyságának javításáért, a közigazgatás felpörgetésért. Miközben, vonta felelőségre a kabinetet az SZDSZ-es honatya, a hatalom úton-útfélen azt hangoztatta, hogy ezekkel évi 200-400 milliárdot lehet megspórolni.
  • Az igazságügy-miniszter államtitkára statisztikát idéz, hogy itt bizony rendezik az államot, a közigazgatási létszám több mint 30 százalékkal csökkent, az intézmények száma pedig 27 százalékkal apadt. Összességében, vélte Avarkeszi Dezső, mintegy 180 milliárdot spórolt így a kormány, s ezzel a gyakorlattal a jövőben sem szakít. Persze nemcsak megtakarítás lesz, mérik majd a közigazgatás hatékonyságát, illetve gazdagítják a vidéki hálózatok szolgáltatásait, mégpedig uniós pénzből. Lakos visszadobta a választ, mondván: valami van, de nem az igazi még. Az országgyűlés vele értett egyet, Avarkeszit leszavazták.
  • Bíznak a szocialisták a Robin Hood-adó átverésében. Az egyik honatya érvei szerint a többek között az energiaellátó cégekre nyolc százalékos adót kivető tervezet leszavazásának ódiumát a Fidesz nem vállalja, hiszen hogy magyarázza meg az ellenzéki párt, hogy elvette a lakosságtól a kompenzáció lehetőségét. Egy másik képviselő szerint az eddigi jelenléti arány szerint az ellenzék úgy 160 körüli nemet produkált, így ha nem szerveznek rá nagyon keményen Robin Hood elgáncsolására, akkor az SZDSZ neme esetén is átcsúszik a jogszabály. Egy másik honatya új szempontot emelt be: szerinte egyértelmű, hogy az igen voksok lesznek többségbe, hiszen ez egy igazságos törvény, a gazdagoktól elvesz, és a szegényeknek ad.
  • Véget ért a szlovák-csúcs a miniszterelnöknél. Gyurcsány konstatálta. hogy kegyelmi állapot van, az öt parlamenti párt egyetért az alapkérdésekben, például látja a szlovák és a magyar pozíció közötti különbséget. nevezetesen azt, hogy míg a magyar kormánytól borzasztó távol áll, hogy nacionalizmusra építse politikáját, a szlovák elit körében a nacionalizmus oly erős. hogy a mindennapokra is rányomja bélyegét. Persze az is igaz, ismerte el Gyurcsány, hogy a magyar társadalom peremén mozgó szélsőséges csoportok miatt hazánkfiaira is ráhúzhatják a nacionalista jelzőt. Azt, hogy a kormány pontosan milyen válaszlépéseket foganatosít, még megtárgyalják, Gyurcsány reményei szerint együtt a parlamenti pártokkal.
  • Fodor Gyurcsányra rímelt, amikor arra figyelmeztetett, hogy nem szabad elfeledni: Szlovákiában nacionalista kormány van. Ahogy azt sem, hangsúlyozta a szabad demokrata politikus, hogy Magyarországon is jelen vannak a szélsőségesek. Az SZDSZ, mondta Fodor Gábor, arra kérte a kormányt, hogy ne csak azt rögzítse, hogy adott esetben miként rontanak szlovákok és magyarok egymásra. A liberálisok elnöke ugyanis azt szeretné, ha abban is példát mutatnának, miként képesek egymásra találni szlovák és magyar politikusok. Ami a Fidesz által elkészített nyilatkozatot illeti, azon Fodor szerint van mit javítani, de összességében nem rossz.
  • Navracsics Tibor következetességet, határozottságot sürgetett, no meg a nemzeti érdek szem előtt tartását. Például, hogy igenis a szlovákok orra alá kell dörgölni, miszerint a helységneveket nem olvashatják magyarul a szlovákiai magyarok, illetve az uniós pénzekből nem jut a magyarlakta települések fejlesztésére. Az pedig megengedhetetlen, hangsúlyozta Navracsics, hogy a szlovák hatóságok, bár ígérték, a mai napig nem adták át azokat az információkat, ami miatt a múlt hétvégén Dunaszerdahelyen megrohanták a rendőrök a szurkolókat. A Fidesz frakcióvezetője végezetül azt kérte: fogadnák el pártja politikai nyilatkozatát a parlamenti erők.