A nagy sárdobálás
Percről percre
Csurka István szelleme kísértett a parlament hétfői ülésnapján. Az Egyesült Államokból vasárnap hazatért Gyurcsány Ferenc napirend előtt azzal vádolta az Orbán-kormány tagjait, hogy 2001. szeptember 11-e után nem merték azt mondani a MIÉP-elnöknek, hogy nincs igaza. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője cserébe egy korabeli tudósításokat, parlamenti jegyzőkönyveket tartalmazó mappát adott át a kormányfőnek.
Parlamenti tudósítóink Áder János költői kérdését tették fel a szocialista frakció néhány tagjának, akik közül Szitka Péter egy Peruból hozott Romeo y Julieta szivarra gyújtott. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök az euró bevezetését kérte számon a kormányon, az MDF-es Karsai Péter aziránt érdeklődött, hogy a szegedi romák kitelepítése
Parlamenti tudósításunkban olvasói véleménynek is helyet adtunk. Sajnálom, hogy ez a parlamenti ciklus csak a mocskolódásról, és a sárdobálásról szól - írta V.-né Szegedről. - Sajnálatos az is, miszerint O. V. munkakerülő, és van képe ahhoz, hogy az adófizető állampolgárok pénzét pofátlanul, szemrebbenés nélkül felveszi."
Orbán Viktor lába beszorult a liftbe, cecelégy szabadult az álomkóros képviselők közé és a kultuszminiszter nem hallott arról, hogy necces a politika. Ülésezett a Nagy Népi Hurrá.
okt. 10. 12:33Orbán mikrofonja megfeketedett

Orbán Viktor, a parlament nagy munkakerülője, állítják a szocialisták, akik egymás között suttogva arról beszélnek, hogy Orbán parlamenti mikrofonja már berozsdásodott. Megnéztük a mikrofont, ami rozsdásnak nem rozsdás, de befeketedett. Úgy tudjuk, ha Gyurcsány Ferenc mai felszólalásában legalább kétszer kiejti kettővel ezelőtti elődje nevét, a mikrofon hangtalanul elsül.
okt. 10. 12:43Gyurcsány ezúttal egy biztonságosabb Magyarországért beszél
A miniszterelnök felszólalásával hamarosan megkezdődik az Országgyűlés hétfői ülése. Ne lepődjenek meg, ha ismerős Gyurcsány Ferenc felszólalásának a címe, ami így hangzik: Egy biztonságosabb Magyarországért.

Miniszterelnöki könyv Vitányi Ivánnak
Kérem fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 12:49Mandur László vezeti az ülés
Mindenekelőtt közölte, hogy kiket választottak egy napra frakcióvezető-helyettessé, hogy felszólalhassanak.okt. 10. 12:57Orbán szétbombázta Németh Pétert
Orbán Viktor Fidesz-elnök egy hete együtt liftezett Németh Péter Népszava-főszerkesztővel. Németh erről egy termetes publicisztikában számolt be lapjában. Az Index száguldó riportere a parlament folyosólyán a pártelnök nyomába eredt, hogy kiderítse, milyen volt az a röpke fél perc, amit együtt töltöttek. Orbán egy gólélményét osztotta meg velünk az eset kapcsán jelezve, hogy többször focizott Németh ellen, mint a politikusválogatott tagja. "Olyan gólt rúgtam az újságíróválogatottnak, hogy a tizenhatoson belül heten kerültek a földre", többek között a Népszava mostani főszerkesztője is.okt. 10. 13:04Elveszett Gyurcsány hangja
Technikai gondokkal nyitott a miniszterelnök, de már megoldódott.okt. 10. 13:05Megjött Gyurcsány hangja
Külpolitika a téma, és a nemzeti célok megvalósítása, ami egyebek mellett a biztonságos Magyarország megteremtése. Ez vezeti a kormányt, mondja Gyurcsány. Ez a kormány a jövővel foglalkozik, nem a múlttal, kevesebbet beszél és többet cselekszik. Ez a cél vezeti őt is, Medgyessy Pétert is.
Az oktalan mellőzést követően 2002 óta újraépítették az orosz-magyar kapcsolatokat, mert a hétköznapokban emberek sokasága sínylatta meg az oroszok hiányát. Gyurcsány szerint szükség van Oroszországra a globális világban. Ezért ment nemrég Moszkvába Putyinhoz, és ezért jött ide az orosz miniszterelnök - indokolt a miniszterelnök.

A távol-keletre pedig az ország sikerének keresése viszi a magyar politikusokat. Mert miközben a külkereskedelem 70-80 százalékát az unióval folytatjuk, miközben a kínai és egyéb távoli piacokon nem nő eléggé a magyar kivitel. Dél-Kelet Ázsiával évente 30-40 százalakkal nő a külker forgalom, amióta odajárnak, akárcsak Oroszországgal. folytatja a mai külpolitika dicsőítését Gyurcsány.
Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:05Felhördült a Fidesz-frakció
Rezzenéstelen arccal tűrte Orbán Viktor, hogy Gyurcsány Ferenc legyávázza amiatt, hogy a 2001 szeptemberében a kormány nem zárkózott el Csurka István USA-ellenes kijelentéseitől. Bezzeg az ellenzéki frakció! Révész Máriusz vészesen előre hajolva beszélt a kihangosított Gyurcsányhoz. Verekedés nyilván csak azért nem volt, mert a Fideszben kisebb a frakciólétszám, és el sem jött mindenki. A szoci padsorok tömve vannak.okt. 10. 13:12Az emberek dolgaival való foglalkozás
A mai külpolitika teret szerezni a magyar áruknak, tudásnak, ez az emebrek dolgaival foglalkozás, külpolitikusul - folytatja Gyurcsány, aki azt mondja, ezért ment az USA-ba is. Azért ment, hogy az amerikaiak még több pénzt hozzanak, tízmillió dollárokat fektessenek be, és munkahelyek ezreit teremtsék meg. Amerika szövetséges és barát. A különbség a miniszterelenöki definíció szerint annyi, hogy a szövetség pusztán érdekekre épül, míg a barátság az barátság, egymás megértése. Szerinte ez áttörés, és elhibázott volt az a poltika, amelyik nem értette meg az amerikaiakat, hogy miért rázta meg őket ennyire szeptember 11. Egy üzenet is elhangzott az előző kormánynak, amikor nem merték azt mondani, Csurka Istvánnak nincs igaza, és nem mertek szembe menni a szélsőségesekkel, akik azt mondták, az USA megérdemelte az ikertotornyok szétverését. (taps balról)Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:16A legrövidebb Gyurcsány
Tudta-e, hogy mi volt Gyurcsány Ferenc legrövidebb felszólalása a parlamentben? Nos, 2005. június 13-án hangzott el, három másodpercig tartott, és – igyekszünk szó szerint idézni – így hangzott: Köszönöm, nem.Fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:17Albright és a cseh származás
A miniszterelnök újságot olvasott hazafelé a repülőn. A lap azt írta, hogy Kelet-Európa legnagyobb veszélye a nacionalizmus. Albright asszonytól (volt amerikai külügyminiszter) is ezt hallotta, aki cseh származású. "Ajánlom Önöknek, mindannyiuknak" az intő szavakat, hogy biztonságosabb, kiszámíthatóbb legyen a holnap" - mondta Gyurcsány, visszakötve a külpolitikát a hétköznapokhoz, majd a 100 lépés programjához. Amit már nagyon sokan ismernek, és amit az ország felemelésének elősegítésére dolgoztak ki.Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:22Agrárötperc
A külpolitikától a miniszterelnök elérkezett az agrárium lépéseihez. Földért életjáradék, új földosztás, amit szociális földprogramnak nevez. Tehetség, szociális helyzet, biztonság, több jövedelem, könnyebb élet a miniszterelnöki fogalomtárban. Versenyképesebb gazdaság jön, nagyobb parcellákon versenyképesebb gazdák, akár még az amerikai gazdákkal is versenyképes gazdák a gyurcsányi vízióban. A kedvezményes hitelek programján azonban még dolgoznak a szakértők. (taps balról) Vége.Kérem fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:23A nagy földosztás
Gyurcsány Ferenc a búzaégető Karsai képviselő vendégeként Battonyán hirdette meg a 21. századi földosztást. Az ellenzék szerint éppen a szocialista kormány állította le a gazdák földhöz juttatását 2002-ben, mondván, a 300 hektár alatti gazdaság nem életképes méretű. A battonyai programról bővebben itt>>>okt. 10. 13:25Orbán sérülése is téma a parlamentben
Szabó József és Kránitz László szocialista képviselők - mielőtt Gyurcsány Ferenc szólásra emelkedett - Orbán Viktor focicsapatának, a Felcsút Fc-nek a hétvégi fordulóban elért döntetlenjét (1:1) elemezték a teremben. Kiderült, hogy Orbán nem játszott, állítólag sérült. A szocialisták csalódottnak látszottak.

okt. 10. 13:25Napirend előtt, még, még, még
Áder Jánosnak ebben a ciklusban ez a 72. napirenden kívüli hozzászólalása. Ma még tovább gyarapítja felszólalásai számát, hamarosan „Hihetünk-e Gyurcsány Ferencnek?” címmel szólal fel napirend előtt, őt követi az MSZP-s Tompa Sándor (Kétmillió honfitársunkról van szó), Karsai Péter (A szegedi romák kitelepítése valóban sikertörténet?) és Kuncze Gábor (Az Euró bevezetéséről).okt. 10. 13:25Áder és az ígéretek
Hihetünk-e Gyurcsány Ferencnek? - teszi fel a kérdést a Fidesz parlamenti ökle. De még visszakanyarodik a miniszterelnöki beszédhez, amelyik bírálta az Orbán-kormány külpolitikáját. Áder szerint Gyurcsány nem mondott igazat, nem tájékozódott az akkori tettekről, és felidézi az akkori Országgyűlés határozatát, amelyikben elítélték a szeptember 11-i terrort. Végül megállíptja, hogy Gyurcsány nem mondott igazat. (taps jobbról) Szerinte Gyurcsány többezer ember halálát használja fel pártpolitikára, ellenfelei alaptalan gyalázására. (hőzöngő szocialisták) Áder szerint ezzel becsapta a választókat, és bocsánatot kell kérnie még a parlament ülése alatt. Ezért át is ad egy dokumentumcsomagot, amelyek cáfolják a miniszterelnöki, ellenzékre vonatkozó állításokat.

Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:33Eörsi Mátyás, a külpol, és a belpolitikai felhangok
Az SZDSZ külpoitikusa napirend előtt a miniszterelnököt dícséri, és az előrelépést, ami a magyar-amerikai kapcsolatokban történt a látogatással. "Amerika garantálja Magyarország biztonságát." Emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor hallgatott, amikor Csurka István az emlékezetes nyilatkozatást tette a szeptember 11-i támadásról. Külön örül annak, hogy Kuncze Gábor, pártja elnöke is elkísérte Gyurcsányt. Új koalícióra készülünk, zárta szavait Eörsi.Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:36Kovács Kálmán vezényel
Frappáns választ adott Áder János a csurkázó miniszterelnöknek, legalábbis a fideszes képviselők szerint, akik nem csak egyszere csapták össze tenyerüket, hanem hangosan kiáltották: "Jól van! Jól van!".Áder második frappáns megjegyzése után azonban lemaradt a taps, csak a hangos drukk maradt a Fidesz-táborban. Ez annyira megtetszett az informatikai miniszternek, hogy menten vezényelni kezdett a szocialista frakciónak, ők is kezdjenek énekelni, de a baloldal csak nevetgélt.
okt. 10. 13:36Magda Sándor és az agrárium
A szocialista képviselő elégedett a kormány agrárpolitikájával, ami szerinte a versenyképességet erősíti. És most, hogy Gyurcsány az USA-ban járt, még jobb lesz, mert kevésbé lesz zárt a hazai agrárpolitika. Nemzeti Földalap, hitelkonstrukció, a föld azoké legyen, akik megművelik, erősít rá a miniszterelnök szavaira Magda Sándor. Két évre ingyen adnak majd földet, tehát ők a gazdák barátai.okt. 10. 13:36Ennyi barátja még nem volt a kormánynak
"Kik a gazdák barátai?" - ismételgette a kérdést Magda Sándor, az MSZP-frakció hétfői vezérszónoka. A kormány ingyen ad földet a gazdáknak és baráti viszonyt ápol a hatalmas Egyesült Államokkal, elemezte a helyzetet Magda. Honnan ilyen ismerős ez a szöveg?okt. 10. 13:47Herényi antallozik
Herényi Károly a hárompillérű antalli külpolitika folytatásának látja Gyurcsány miniszterelnök amerikai látogatását. „Ezzel nincs baj” – fogalmazott az MDF-es frakcióvezető, és keresett egy másik témát. Szerinte a 2010-ben csatlakozni kellene az euróhoz, és ekkor megint antallozásba fulladt a felszólalás: az első szabadon választott kormányfő idején még éllovasok voltunk, most sereghajtók vagyunk Közép-Európában.Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 13:53Gyurcsány viszonválaszol
"A politika hitelességét a mögötte álló ember testesíti meg" - mondta Gyurcsány Áder János szemébe nézve. A miniszterelnök a múlt hét után ismét felidézi, hogy az V. kerületben a Fidesz együttműködik a MIÉP-pel, és a belvárosi Fideszen a szélsőségeseket elutasító Jacques Chirac francia elnök elveit kéri számon. Gyurcsány tudni szeretné Orbántól, hogy elhatárolódott-e 2001. szeptember 11-e után Csurka Istvántól.okt. 10. 13:59Gáz-ár-e-me-lés
„Lendvai Ildikó frakcióvezető-asszonnyal szeretnék egyetérteni” – mondta Áder és a Népszavából idézte az ígérgetést elítélő Lendvai Ildikót. Ezután Gyurcsányt szembesítette egy korábbi interjúval, amiben azt ígérte, hogy nem lesz gázáremelés. Sőt, Áder szerint Medgyessy húsz évre fagyasztotta volna be a gázárat. „Meddig nem emelkedik a lakossági gázár” – kérdezte végül Áder, aki Kuncze Gábor SZDSZ-elnöktől is kérdezett: „Hogyan minősíti Gyurcsány Ferenc szavait?”Ádernek senki sem válaszolt.
Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 14:00Mit mondott Csurka 2001. szeptember 11-e után?
"Mély részvéttel vagyunk az ártatlan áldozatok iránt, az anyagi pusztulás is megdöbbentõ, azonban felelõsséget érte az amerikai globalista politikának is viselnie kell. Az, ami Palesztinában és Izraelben történik, meg ami az egész világon, a globalizmus féktelen elõrenyomulása, bizony egyenes következményként vonta maga után mindezt."okt. 10. 14:04Tompa a kétmillióról
Megoldódott a rejtély: Tompa Sándor a panellakásokban élőkre gondolt, amikor a „kétmillió honfitársunkról van szó” című napirend előtti felszólalását írta. Választási ízű mondandójának lényege: ezt a kétmillió embert a Fidesz panelprolinak nevezte, a Gyurcsány-kormány viszont hozzáfogott a panel-programhoz.Kolber István, az Index szavazásán a legnépszerűtlenebb miniszter bátran idézett miniszterelnökétől, és papírról olvasta fel a választ a napirend előtti kérdésre.
Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 14:18Sikertörténet-e?
A szegedi romák kitelepítése valóban sikertörténet? - teszi fel a kérdést Karsai Péter, MDF-es képviselő, a helyi lapra hivatkozva. Ő úgy látja, hogy a szegedi alpolgármester állításával ellentétben egyszerűen kitelepítettek, lehetőleg minél messzebbre, 18 nehéz sorsú romát a repülőtér közeléből. Két családot ráadásul 100 kilométerre, nehogy vissza tudjanak szivárogni a városba.A képviselőt az zavarja a legjobban, hogy városába, Jánoshalmára is érkezett több család, pedig ott 18 százalékos a munkanélküliség. Érdekességként említi, hogy míg az egyik család úgy tudta, 1 millió 700 ezerért vettek nekik házat, az adásvételi szerződésen csak 900 ezer forint szerepel. Karsai szerint a különbözet valakinél eltűnt, és nem a romakérdés rendezéséről, egyszerű kitelepítésről van szó.
Teleki László államtitkár elismerte, maga is részt vett a sikertörténet kitalálásában és végrehajtásában. Szerinte 4 család kivételével önkényes lakásfoglalókról van szó, akiket karhatalommal is elvitethettek volna, de nem ezt tették, tehát ez valóban sikertörténet, különös tekintettel arra, hogy ez a nyomortelep aztán nyomortelep volt a javából.
Kérem, fejezzék be a sárdobálást!
okt. 10. 14:19Személyesen érintett polgármester
Botka László szegedi polgármester is visszautasítja Karsai Péter állításait, de Mandur László házalelnök leugatja, mondván a hozzászólás nem személyét érinti, hanem polgármesteri tevékenységét.okt. 10. 14:20Karsai, a nagy ho-ho-ho
Karsai Péter a hátán viszi a megfogyatkozott MDF-frakciót. A múlt héten még a földművelésügyi miniszter válaszát fogadta el, most napirend előtt szólalt fel, és ma még a honvédelmi miniszterhez is intézni fog interpellációt. Honlapjáról kiderül, hogy a sok munka mellett még hobbijainak, a vadászatnak („az egyik kedvenc elfoglaltságom”) és a horgászatnak („nyugodt időtöltés”) is van ideje élni.okt. 10. 14:28Körkérdés: Miért kell mindent a kampánynak alárendelni?
Áder János felszólalásában azt kérdezte, miért kell mindent a kampánynak alárendelni. Ezzel a körkérdéssel fordultunk néhány MSZP-s képviselőhöz.Csige Tamás szocialista képviselő éppen a folyosón beszélgetett, így nem tudta megmondani, mire gondolhatott Áder. Keleti György (MSZP) sem tudta, mire gondolhatott a Fidesz frakcióvezetője, így elzárkózott a választól.
A szintén szocialista Szitka Péter szerint viszont inkább ez a felvetés a kampányfogás. "Miért kérdezi ezt Áder?" - nézett a tudósítóra, majd hozzátette, hogy szerinte a kampánynak majd eljön a maga ideje. "A kormányfő a parlamentet tájékoztatta arról, hogy az amerikai utazása során mi történt, és hogy az ország dolgai hogyan állnak. Ezzel kapcsolatosan miért gondolja az igen tisztelt ellenzék, hogy ez kampánytéma?" - kérdezte Szitka, majd rágyújtott a Csige Tamás által Peruból hozott Romeo y Julieta cigarettának álcázott szivarra.
Kérem, hagyják abba a sárdobálást!
okt. 10. 14:30Kuncze, euró, privatizáció
Az SZDSZ elnöke Áderezik egy kicsit, pedig az euró saját belátása szerint is fontosabb. Kuncze a 2010-es euró mellett érvel, ehhez ésszerűen kell privatizálni továbbra is. Ezzel a konvergenciapálya érvényesülését segítik elő, az pedig hozza az eurót. Akárcsak az egészségügy privatizációja és a kisikolák kérdése. Önkormányzati- és paralamenti képviselői létszámcsökkentés, MÁV- és Volán-privatizáció, kisebb állam a vízióban.A pénzügyminiszter válaszol Kunczénak, a Maastricht-i kritériumokat és azok teljesítését említi. Veres János bízik a 2010-es euróbevezetésben, de kórházprivatizációról nem beszél. A döntések előkészítésének alaposságának fontosságáról annál inkább.
Kérem, fejezzék be a sárdobálást!



