Miklós
-7 °C
2 °C

Dugókommunikátor belső tanácsosok az MDF-nél

2005.08.29. 15:22
A Fidesz által SZDSZ-közelinek titulált dugókommunikátor cégek tulajdonosi köre a az MDF-nek is adott tanácsokat. Az Index információi szerint a kommunikációra, és politikai tanácsadásra szakosodott társaság már az EU-kampányban szállított ötleteket Dávid Ibolyának. A Fidesz fővárosi útfelújításokhoz kapcsolódó PR-ügyek miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

Az Index kérdésére Antall Péter, az Antall József Közalapítvány kutatási igazgatója elismerte, hogy pártalapítvány több mint másfél éve szerződésben áll a Political Capital Kft.-vel, amely azóta folyamatosan dolgozik a pártvezetésnek.

Politikai ajánlásokat szállít

Az Antall József Közlapítvány egy keretszerződést kötött a tanácsadó céggel. Az abban foglalt feltételek alapján a Political Capital "közvélemény-kutatásokat és politikai ajánlásokat szállít a pártvezetésnek" - mondta el Antall. A Political Capital szolgáltatásaiért az elmúlt időszakban több tízmillió forintot fizetett ki a közalapítvány. (Az MDF pártalapítványa évi 107 millió forintot kapott, amikor tavaly a négy parlamenti párt egy egymilliárd forintos költségvetési keretet szavazott meg magának saját szervezeteik kistafírozására.)

70-30

Feljelentést tett a Fidesz a városházi PR-ügyben

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a közbeszerzési bizottság tagjaként Deák András fővárosi fideszes képviselő. Deák egyébként a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának elnöke is.

A feljelentést a fővárosi útfelújításokhoz kapcsolódó PR-ügyek miatt tette a városatya, aki szerint a közbeszerzési törvényt megkerülve kaptak kommunikációs tevékenységre szóló megbízást egyes vállalkozások. Deák csatolta a feljelentésekhez a sajtóban már megjelent dokumentumokat, de vannak olyan mellékletei is a rendőrségre beadott iratoknak, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra - derült ki a hétfői sajtótájékoztatón.

Deák szerint azért tettek ismeretlen tettes elleni feljelentést sikkasztás, hivatali hatalommal való visszaélés és megvesztegetés gyanújával, mert nem biztos, hogy az a városházi tisztségviselő a felelős az ötvenmillió forintos megbízásokért, akinek egy korábbi levelét közzétette a sajtó. (Mint ismeretes, a Főpolgármesteri Hivatal egyik illetékese korábban arra ösztökélte az útépítő cégeket, hogy milyen cégekkel szerződjenek.)

A Fidesz szerint a rendőrség feladata lesz most már annak a kinyomozása, hogy valójában ki döntött a PR-cégek bevonásáról az útépítések kommunikációjába. Deák hozzátette, hogy szerinte megkerülték a közbeszerzési törvényt akkor, amikor elaprózva adtak PR-megbízásokat az érintett cégeknek. A törvény szerint ugyanis összesítési kötelezettség terheli a megbízót, így hiába csökkentették a közbeszerzési értékhatár - hétmillió forint alá - a szerződéskötési összegeket, valójában több összefüggő részletről van szó, amelyeket egységesen kellett volna kezelni a bizottsági elnök szerint.

Az útfelújítások PR munkájában érintett Privy Council közleménye szerint a nemzetközi közbeszerzés része volt a kommunikációs feladatok ellátása, a közbeszerzés a tenderen győztes cégeket kötelezte a kommunikációs feladatok ellátására. A tenderkiírást a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökeként Deák András is jóváhagyta a bizottság 2005. február 24-i ülésén. A Bizottság 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodással adta jóváhagyását. Arra a kérdésre, hogy miért írták így ki a tendert, arra Deák András tudna választ adni.

"Cégünk a Deák András által is jóváhagyott szabályoknak megfelelően, törvényesen szerződött az egyik kivitelező céggel. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi tendert ilyen feltételekkel írták ki, a "közbeszerzés megkerülése" vádjának megfogalmazása a kommunikációs ügynökséggel szemben alaptalan és valótlan" - áll a közleményben.

Az Index információi szerint a céghez fűződő kapcsolatot az MDF vezetése stratégiai titokként kezelte a 2004-es EP-kampány idején. Így a szerződéskötésről a tavalyi pártszakadás előtt Dávid Ibolya még párttársait sem informálta. A pártból azóta kilépett vagy kizárt képviselők közül többen azt állították, hogy csak későbbi hírekből szereztek tudomást a pártelnök tanácsadóiról. Szerintük egyébként a tavalyi EU-parlamenti választás előtt a Political Capital javaslatain alapult az a stratégia, amely az MDF-et az MSZP mellett a Fidesszel is szembehelyezte. Mint emlékezetes, Dávid Ibolya 2004 tavaszán állt elő a 70-30-as teóriájával, amely szerint a két nagy párt, attól függően melyik van kormányon - mindig megosztozik a költségvetésből így vagy úgy kicsorgatott pénzeken.

Kiugró prognózis

2004 tavaszán a Political Capital megbízásából a Capital Research is közzétett több közvélemény-kutatást, amelyek az MDF más kutatásokhoz mérten kiemelkedően magas népszerűségét jelezték. Miközben a Medián és a Gallup a bejutáshoz nem elégséges 4 illetve 2 százalékos támogatást prognosztizált, a Capital Research a 2004 májusában közzétett vizsgálata azt mutatta, hogy az MDF listára a teljes minta 9, a biztos pártválasztók 8 százaléka szavazott volna. A Capital Research az EP-választást megelőző napokban újra kiadott egy kutatási összesítést, ahol megismételte a 8 százalékot, amit végül a párt 5 százalékot alig meghaladó választási eredménye egyáltalán nem igazolt. Dávid Ibolya viszont az EP-kampány során végig a Capital Research prognózisára támaszkodva állította, hogy pártja 10 százalék felé közelítő népszerűségi indexszel rendelkezik.

Mindenütt dolgoznak

Az Index kérdésére Somogyi Zoltán, a Political Capital tulajdonosa és ügyvezetője elismerte, hogy szerződéses kapcsolatban állnak a Dávid Ibolya párjával, de hangsúlyozta, hogy az "SZDSZ kivételével" valamennyi parlamenti pártnak dolgoztak már. Somogyi elmondta, hogy az MDF esetében cégük a "normális Magyarország" kampány levezetésében működött közre. A párt számára kedvező, magas közvélemény-kutatási arányszámokat kommentálva Somogyi kijelentette: az EP-kampány idején közölt felméréseik - lehet, hogy egyes pártok esetében eltéréseket mutattak - de a közvélemény-kutatók előzetes eredményeit összesítve a második legpontosabb előrejelzést adták.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!