Négymillió forint egy kilőtt szemért
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Nagy László a Fidesz nagygyűlésén vett részt az Astorián 2006. október 23-án, majd a Deák tér felé próbálta elhagyni a helyszínt. A rendőrsorfalat látva visszafordult, majd a lovasroham és a könnygázgránátok elől a tömeggel együtt a Dob utcába menekült. "Minden kis utca le volt zárva, mindenfelől rendőrök támadtak" - nyilatkozta 2007-ben az Indexnek.
Ezután már csak arra emlékszik, hogy a kórházban tért magához, ahol azonnal megoperálták, a szájpadlásán keresztül vették ki az arcüregéből a másfél centis gumilövedéket, amely az arccsontját is darabokra törte. Szemtanúk és videofelvételek igazolják, hogy a Dob utcában 15-20 méterről, fejre célzott lövést kapott egy rohamrendőrtől, azonnal elveszítette az eszméletét, mentők szállították kórházba.
Törvényellenes cselekedetekkel nem gyanúsították, nyomozás nem folyt ellene, ő viszont feljelentést tett az ügyészségen, sértetti képviseletét Magyar István ügyvéd látja el. Az orvosi szakvélemény szerint bal szemére véglegesen megvakult, térlátását elveszítette, ezért nem dolgozhat tovább az építőiparban. Munkahelye, ahol nyílászáró beépítő szakmunkásként dolgozott, elbocsátotta.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007-ben megszüntette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmény miatt Nagy László feljelentésére indult nyomozást, "mert az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható". Azt viszont megállapította a nyomozás, hogy a maradandó sérülést kétséget kizáró módon gumilövedéktől szenvedte el.
A nyomozásban ebben az esetben is megállapították, hogy a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) által használt fegyverek és gumilövedékek beszerzésére és használatba vételére az ORFK Fegyverzeti, Műszaki szakterület közreműködése és jóváhagyása nélkül került sor, és hogy a rendszerbevételi javaslatot az igazságügyi és rendészeti miniszter csak 2006. december 6-án hagyta jóvá. Az igazságügyi fegyverszakértői jelentés szerint a rendőrség által alkalmazott gumilövedékekkel csak olyan közelre lehet pontosan célozni, ahol már életveszélyes sérülést okoznak.
A nyomozás közben kiderült az is, hogy a Nagy Lászlót ért lövés pillanatában a helyszínen a Rebisz bevetési osztálya és más rendőri egységek oszlattak, köztük legalább öt gumilövedékes puskával rendelkező rendőr dolgozott. De hogy melyikük lőtte ki a sértett szemét, nem lehetett megállapítani, mert a kilőtt gumilövedékek a fegyver azonosítására alkalmatlanok.
A készenléti rendőrség jogelődje, a Rebisz Nagy László 2007 elején előterjesztett kártérítési igényét teljes egészében elutasította. Csak azután kezdődtek meg az egyeztetések, hogy Papp Károly dandártábornok lett a jogutód Készenléti Rendőrség parancsnoka - mondta Magyar István ügyvéd az Indexnek.
Nagy László kárigénye 15 millió forint nem vagyoni kártérítés és életjáradék, ebből a rendőrség a részegyezség keretében 4 millió forintot és két éves kamatait, összesen mintegy 4,5 millió forintot fizetett meg 2008. december közepén. A sértett mégis perre megy: további 11 millió forint nem vagyoni kár, és elmaradt munkabére életjáradék formájában történő megfizetéséért fogja perelni az egykori Rebiszt.
A cikket itt lehet kommentálni