Vilma
-8 °C
3 °C

A rendőrségnél Rejtő kihallgatási jegyzőkönyvei

2003.10.16. 15:40
Megkapta a rendőrség Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásának jegyzőkönyveit, de hogy ezek mit tartalmaznak, nem tartozik a nyilvánosságra. A nyomozóhatóság letett arról, hogy a Bécsben kiadatási őrizetben lévő Kulcsár Attilát az osztrák fővárosban kihallgassák, mert az ehhez szükséges egyeztetések több hónapot vennének igénybe, ekkorra pedig a rendőrség reményei szerint már Budapesten lesz a volt bróker.
A rendőrség megkapta a Rejtő E. Tibor ügyészségi kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet - közölte rendőrség csütörtökön az MTI-vel. A jegyzőkönyv részletei természetesen nem nyilvánosak - mondta Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgató-helyettese. Mint ismert, politikai vitát váltott ki, hogy az MSZP szerint az ügyészség "elhappolta" Rejtőt a rendőrség elől, s nem is értesítették a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságot a tervezett lépésről.

Vádalku?

Az ügyészség azzal magyarázta a lépést, hogy Rejtő védője panaszt tett a volt bankvezér fogvatartási körülményei ellen. Az ügyészség szerint arról ők nem tehetnek, hogy Rejtő E. Tibor ekkor saját büntetőügyéről is nyilatkozni kívánt. Korábbi találgatás szerint a kihallgatás során esetleg az ügyészség vádalkut kötött Rejtővel, ám ha történt is ilyen, annak ténye államtitok. A rendőrség nehezményezte, hogy sem értesítést nem kapott a kihallgatásról, sem pedig a jegyzőkönyveket nem kapta meg szerdáig. Az ügyészség szoktatlan módon ráadásul átszálította a gyanúsítottat az Aradi utcai rendőrségi fogdából egy másik BV-intézetbe.

Átküldött jegyzőkönyvet

A Fővárosi Főügyészségen az MTI érdeklődésére úgy fogalmaztak, hogy átküldték a sikkasztással gyanúsított volt bankár kihallgatásáról készült "jegyzőkönyveket". A többes szám azt sejteti, hogy nem csak a múlt csütörtökön hallgatták ki Rejtő E. Tibort, de ezzel kapcsolatban részleteket nem lehetett megtudni. "A rendőrség tud az ügyészség lépéseiről" - mondta az ügyészégi szóvivő csütörtökön az MTI-nek. Borbély Zoltán a nyomozással kapcsolatban többet nem kívánt nyilvánosságra hozni.

A K&H brókercégénél, a K&H Equities-nél történt sikkasztás és pénzmosás ügyében a rendőrség fokozott ügyészi felügyelettel nyomoz. A fokozott ügyészi felügyelet azt jelenti, hogy a rendőrségnek minden nyomozási cselekményt egyeztetnie kell az ügyészséggel.

Az ORFK-n - tájékoztatásuk szerint - sokáig nem tudták, miről kérdezték Rejtőt, de az ügyészségen már korábban jelezték: megküldik a kihallgatásról készült jegyzőkönyveket. Az átszállítás politikai vihart kavart, a kormányzó MSZP bírálta az ügyészség lépését, míg az ellenzéki Fidesz és MDF védelmébe vette azt. Az MDF elnöke pedig már hosszabb ideje szorgalmazza, hogy az egész ügy vizsgálatát vegye át az ügyészség. A K and H Bank nyáron lemondott vezetőjét szeptember elején a rendőrség sikkasztással gyanúsította meg és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Nem hallgatják ki Kulcsárt Bécsben

Németh Lajos közölte: a rendőrség az ügyészség érveit elfogadva letett arról, hogy a Bécsben kiadatási letartóztatásban lévő Kulcsár Attilát kihallgassa. Ennek megszervezése legalább másfél-kéthónapos procedúra lenne, előre el kellene küldeni németül a kérdéseket, amelyeket az osztrák hatóság képviselője tenne fel, és a kihallgatáson csak jelen lehetne a magyar nyomozó. A rendőrség úgy számol, hogy ennyi idő múlva Kulcsár várhatóan már Budapesten lesz kihallgatható, mert lezárul kiadatási eljárása - mondta.

"Kulcsár Attila csak a családjával beszél"

Kulcsár Attila ügyvédje, Bánáti János ezzel kapcsolatban csütörtökön az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy "néhány hónapot még igénybe vesz a kiadatási eljárás". Hozzátette: Kulcsár Attila csak hozzátartozóit fogadja, ezért nagy meglepéssel értesült arról, hogy - mint arról a csütörtöki Népszava beszámolt - a K&H bank egyik biztonsági vezetője bejutott védencéhez.

"Próbálkozás volt, de Kulcsár Attila semmilyen nyilatkozatot nem tett neki. Az illető a hozzátartozói beszélő kapcsán jutott be hozzá, az osztrák hatóság engedélyével" - jegyezte meg. Egy neve elhallgatását kérő ügyész elmondta, hogy a K&H-ügyben pillanatnyilag az Országos Rendőr-főkapitányság nyomoz. Az ügyészég és a rendőrség illetékes vezetője továbbra is napi kapcsolatban van, folyamatosan egyeztetnek a nyomozati cselekményekről, amelyeket az ügyészség határoz meg.