Mária
-7 °C
3 °C

Schmitt Pál: Kockázatos dolog megzavarni a rendezvényeket

2006.03.16. 09:36
Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke nem örülne neki, ha az ő beszédét zavarnák meg, de szerinte a Fidesznek nincs köze a szocialisták rendezvényein előforduló akciókhoz, és arra kérik ezeket a csoportokat, hogy ne akciózzanak.

Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hangsúlyozta, a Fidesznek semmi köze azokhoz a csoportokhoz, amelyek megzavarják a szocialisták rendezvényeit, sőt nyomatékosan kéri őket, hogy ezt ne tegyék.

Az elmúlt hetekben Esztergomban és Kalocsán is sípoló, kereplő tüntetők zavarták meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédét. Szerdán, a Nemzeti Múzeumnál mondott ünnepi beszédét próbálta egy csoport megzavarni. A miniszterelnök a sorozatos akciókra reagálva már többször is azt üzente, áprilisban a ribillió és a nyugalom közül kell választani.

Nem örülne

Schmitt Pál a tévéműsorban elmondta, nem helyesli ezeket az akciókat, mint mondta, ő sem örülne neki, ha az ő beszédét zavarnák meg. Kifejtette azonban, hogy ezek elkeseredett emberek helyi, spontán szerveződései.

Schmitt Pál szerint "nincs abban semmi rossz", hogy a különböző pártok szimpatizánsai elmennek a másik párt rendezvényeire, de "megzavarni a rendezvényeket kockázatos dolog".

"A mi rendezvényein nyitottak, nem hordunk oda buszokkal embereket, hogy demonstráljuk, milyen sokan vagyunk" - válaszolta a Fidesz alelnöke arra a felvetésre, hogyan értékeli, hogy a szocialisták a karcagi rendezvényükre nem engedtek be mást, s jó előre elfoglalták a helyeket.

Megerősítésre várnak

Az újságírók feltették a kérdést, miért változott meg az utolsó pillanatban a szónokok névsora, Orbán Viktor Fidesz-elnökkel együtt végül miért nem Mikola István miniszterelnök-helyettes-jelölt beszélt az ellenzéki párt március 15-i budapesti rendezvényén. Schmitt Pál közölte, a Fidesz vezetése végül úgy döntött, megvárja, míg a hétvégi kongresszus megerősíti a két személyt a pozíciójában, s aztán majd ők ketten - Orbán Viktor és Mikola István - járják az országot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.