Miklós
-7 °C
4 °C

Sólyom: Nem akarok szeretett elnökünk lenni

2005.08.05. 10:22
"Én vagyok a belga Magyarországon, A konzervatívoknak liberális vagyok, a liberálisoknak konzervatív" - mondta Sólyom László államfő a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Sólyom László beszélt arról is, hogy négyszemközt fogja figyelmeztetni azt a politikust, aki megítélése szerint „tűrhetetlen dolgokat” tesz majd a jövő évi kampányban.
Terjedelmes interjút közöl a pénteken hivatalba lépő új államfővel a Magyar Hírlap. Sólyom László azt vallja, lehet más a politika és mindent meg fog tenni azért, hogy a mostaninál jobb közhangulatot teremtsen.

„Nem fogok perelni, még ha biztos is, hogy megnyerném. Olyan közhangulatot kellene teremteni, amelyben megvetik azt, akit és amit meg kell vetni. (…) Nem tudok előzetes módszertant adni, csak annyit mondhatok: eltökélt vagyok, méghozzá annak az ellentmondásnak a tudatában, hogy keveset akarok megjelenni a médiában.” (…) „Nemcsak a pártoktól leszek független, hanem a közvéleménytől is. Nem akarok "szeretett elnökünk" lenni.”

Belga ő

Az új államfő azt is el tudja képzelni, hogy ha durva lesz a választási kampány, akkor határozottan megszólal. „Tűrhetetlen dolgoknál, ha másképp nem, négyszemközt fogok figyelmeztetni.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan határozná meg saját beállítottságát, azt válaszolta, hogy nem címkézi magát. „A konzervatívoknak liberális vagyok, a liberálisoknak konzervatív. Én vagyok a belga Magyarországon.”

Bár a sajtóban kevesebbet akar szerepelni, de nagy kérdésekben – terrorizmus, globalizáció – véleményt fog formálni, „sőt mondjunk minket közelebbről érintőt, amelyről van határozott álláspontom: az EU ügyében, hiszen továbbra is elkötelezett Európa-párti vagyok, dacára a megtorpanásoknak.” Sólyom László a mélyebb integrációt pártolja, nemcsak gazdasági, hanem kulturális, szellemi és politikai téren is.

Ne essünk túlzásokba

Európai elkötelezettsége nem jelent egyben elfordulást Amerikától. Mint fogalmaz, „el kell ismerni Amerika súlyát és szerepét, (…) de ne essünk túlzásokba a rendkívüli intézkedésekkel és jogkorlátozásokkal. Én például addig nem megyek – tudósként sem mentem – az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnom.”

A legfontosabb társadalmi problémának a szegénységet látja. „A gazdasági kettéosztottságot, ami sokkal veszélyesebb, mint a politikai szakadék, amelyben azért sok a látszat. Másik súlyos gond, hogy a normatisztelet teljesen eltűnni látszik. Szeretnék rehabilitálni erkölcsi fogalmakat: ilyen a tisztesség, a hűség. Az elnök néhány kiemelkedő gesztust tud tenni öt hivatali éve alatt, s pont ez az, ami miatt vállalja az egészet.”

Először Ausztriába megy

Sólyom László az MTI-nek adott, szintén pénteken megjelent interjújában elmondta, hogy első hivatalos külföldi útja Ausztriába vezet majd augusztus 26-án, utána pedig - szintén még augusztusban - Lengyelországba látogat, hogy részt vegyen a Szolidaritás negyedszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken.

Az új köztársasági elnök mindkét interjúban megemlíti, hogy ősszel részt vesz a Zengő-napokon, azaz felmegy a hegytetőre. A Zengőre tervezett katonai radar ügye kapcsán Sólyom László úgy fogalmazott, szerinte csak akkor lehet alkotmányos a lokátor megépítése, ha bebizonyították, hogy nincs semmilyen más lehetőség. Ilyen bizonyítékot mindeddig nem szolgáltattak. A 2004 őszén nyilvánosságra hozott szakértői jelentés szerint is van alternatív megoldás.